Tájékozódási futás: országos váltóbajnoki címet szerzett a gödöllői U20-as női staféta
Június második hétvégéjén lezajlott az idei év egyik kiemelten fontos versenye tájékozódási futásban. A középtávú országos egyéni és váltóbajnokságról van szó, amit a Vértes-hegységben, Gánt-Kőhányás térségében rendeztek meg. A megmérettetésen a Gödöllői Kirchhofer József SE utánpótlás korú versenyzői – akárcsak korábban többször is – újra szép eredményeket értek el.
A résztvevőknek már a versenyterület megközelítése is kihívást jelentett, a versenyt megelőző hét rendkívül csapadékos időjárásának köszönhetően. Szombaton az egyéni versenyek két fordulóban zajlottak le. A délelőtti selejtezőből az indulók az elért helyezéseik szerint összeállított csoportokra osztva jutottak tovább a döntőbe. A délutáni döntő futamok végén rajthoz állók számára az óriási zivatar igencsak megnehezítette a pálya teljesítését.
A felhőszakadás, a csúszós terep és a több apró tájékozódási hiba ellenére Kiss Kamilla a női 20-as korcsoport 3. helyén végzett. A szakosztály edzői szintén szép eredményeket értek el: Kármán Katalin (női 60-as kategória) arany-, míg Szecsődi Ákos (férfi 80-as kategória) ezüstérmet nyert korosztályában.
A vasárnapi váltóbajnokságon a Kiss Kamilla, Balázs Eszter, Kiss Boglárka összeállítású (bal oldali képen balról jobbra) gödöllői váltó a női 20-as kategóriában az 1. helyen végzett, amivel kiérdemelte a korcsoport „Magyarország Váltóbajnoka” címet. Az fiú 18-as korosztályban a gödöllői srácok is remekeltek: végig az élmezőnyben haladva, végül a 2. helyen értek célba, Foris Máté, Sikora Balázs Kristóf, Császár Arzén összeállításban (jobb oldali képen balról jobbra).
 További bajnoki pontszerző gödöllői váltók: 4. hely: Foris Ádám, Vajda Márk, Nagy Norbert (F14 korcsoport) 6. hely: Ivaskó Barnabás, Dobay Benedek, Kiss Ágoston (F16 korcsoport) 6. hely: Leskó Gábor, Szabó Márton, Foris Dávid (F20 korcsoport) 8. hely: Balázs Emese, Szabó Ágota, Vajda Júlia (N16 korcsoport)
Örömteli hír, hogy az idei évben nyújtott remek teljesítményének köszönhetően Kiss Kamilla a válogatott kerettagjaként képviselheti hazánkat a tájfutó junior világbajnokságon, amit július 2-9. között rendeznek meg a romániai Nagybányán és környékén.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|