Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Gödöllői szemszögből nézve minden bizonnyal a hónap híre volt, hogy 40 milliárd forintos – részben OTP Banki, részben kormányzati – támogatás szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A nem mindennapi finanszírozási konstrukcióval megvalósuló beruházás-sorozat kapcsán számos dezinformáció (szalonképesebben: tévhit) látott napvilágot, főleg a közösségi oldalakon megjelent hírek kommentjeiben. Azt gondoltuk néhány tény(adat) tisztázásra szorul, ezért dr. Ujváry Tamást, a gödöllői műemlék-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatóját kértük meg arra, hogy segítsen eloszlatni az olvasói és kommentelői „félreértéseket”.
Idestova 114 éve, 1911. november 25-én indult meg a HÉV-közlekedés Gödöllőn. A ma már H8-as jelzésű gödöllői HÉV-vonal első, villamosított szakasza a budapesti Keleti-pályaudvar és Cinkota között szállított utasokat. Később Kerepes lett a végállomás, majd átadták a forgalomnak a Kerepes és a gödöllői MÁV-állomás közötti, 12,8 kilométer hosszúságú szakaszt. A villamos- és gőzüzemre egyaránt berendezett pályatest felépítményét 30 kilogramm/folyóméter tömegű sínekből építették és 12 tonna tengelyterhelést engedélyeztek rajta. Érdekesség, hogy a „villanyos” eredetileg kék színű volt, zöldre az 1933-as cserkész-világtalálkozó idején festették.
A Pest Vármegyei Főügyészség kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi piacon megjelenő magán-egészségügyi szolgáltatók kapcsán a fogyasztói jogok betartására. Az ügyészség ellenőrzései e körben számos esetben jogsértést tártak fel, mondván: a magán-egészségügyi szolgáltató általános szerződési feltételei sok esetben tisztességtelennek tekinthetők – olvasható a vádhatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Június 15-én – az álláshelyre beérkezett pályázatok elbírálását követően – három, a gödöllői kulturális- és közművelődési életben kiemelkedő szerepet betöltő intézmény vezetőjét választotta meg, illetve nevezte ki a tulajdonosi és fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat tagsága. Nézzük! Művészetek Háza Nonprofit Közhasznú Kft. Kovács Balázs ügyvezető igazgató: (egyedüli pályázó) Megbízatás ideje: 2023. szeptember 1-jétől 2028. augusztus 31-ig Havi bruttó munkabér: 920.000 forint Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ Liskáné Fóthy Zsuzsanna intézményvezető (egyedüli pályázó) Megbízatás ideje: 2023. szeptember 1-jétől 2028. augusztus 31-ig Havi bruttó munkabér: 750.000 forint Gödöllői Városi Múzeum Kerényiné Bakonyi Eszter intézményvezető (két pályázó közül) Megbízatás ideje: 2023. október 1-jétől 2028. szeptember 30-ig Havi bruttó munkabér: 750.000 forint
A fentiekből az (is) következik, hogy mindhárom szervezeti egység élén a régi vezető folytathatja a szakmai munka irányítását. A MUZA igazgatójának havi fizetése nem változott, a hölgyek esetében a „béremelés” 11,5%-os mértékű.