Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Három gödöllői önkormányzati közalapítvány közül csak egy volt nyereséges 2022-ben

2023-05-30 11:05:37

Május 25-i tanácskozásukon a gödöllői városatyák három, a helyi önkormányzat által a korábbi években alapított közalapítvány 2022-ben folytatott gazdálkodását bemutató kuratóriumi beszámoló elfogadására is áldoztak néhány percet. Az előterjesztéseket vita és ellenvetés nélkül hagyták jóvá a települést irányító grémium tagjai.

Alapvetően a 3,5 millió forintos önkormányzati támogatás és a pályázatokon elnyert, valamint a támogatói progrmmal megszerzett pénzek eredményezték a fennállásának 25. évfordulóját idén ünneplő Gödöllői Új Művészet Közalapítvány tavalyi, 17.043.000 forintos bevételi forrását, miközben a közhasznú ráfordítások ennél 1.162.000 forinttal alacsonyabb összeget emésztettek fel. A közalapítvány elszámolt bevételei 52%-kal voltak magasabbak az előző évinél, míg az elszámolt költségek 64%-kal haladták meg a 2021. évi költségösszeget.

Az alapítótól az elmúlt esztendőben támogatást nem élvező Gödöllő és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány összes bevétele – nem tévedés – 37.526 forint volt 2022-ben. Miután a kiadások 842.378 forintra rúgtak, a szervezet 804.652 forintos veszteséget halmozott fel tavaly. Az elmúlt esztendő utolsó napján a házipénztár egyenlege 61.505 forint volt. A napirend tárgyalása során felmerült, hogy időszerűvé vált a szervezet tobvábbi működ(tet)ésének újragondolása.

A Gödöllői Sport Közalapítvány beszámolójából kitűnik, hogy 2022-ben megközelítőleg 40,1 millió forintos bevételt realizáltak, miközben kiadásaik kevéssel meghaladták a 41,1 millió forintot (ebből csaknem 9,7 millió forint személyi kiadás volt), így a döntően a közösségi tulajdonban lévő sportcélú ingatlanok – köztük a Kornya Mihály utcai skatepark – hasznosítására szorítkozó tevékenységük negatív eredménye az elmúlt évben kevéssel több mint 1 millió forintra rúgott. Kiegészítésként azonban feltétlenül említést érdemel, hogy a veszteséget jóval meghaladó összegű kintlévőségek halmmozódtak fel, amik behajtása folyamatban van.
A tavaly kuratóriumi elnökcserét (Tokai Norbertet dr. Kriszt Balázs váltotta) is megélt alapítvány ténykedésével kapcsolatosan érdemes megjegyezni, hogy – 2021 után – az elmúlt évben is ez a szervezet osztotta el a helyi sportegyesületeknek a pályázati úton elnyerhető 15 millió forintos önkormányzati dotációt, aminek mértéke idén – a februárban jóváhagyott települési költségvetésben foglaltak szerint – 17 millió forint.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online