Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bizonyos feltételek mellett amnesztiában részesülhetnek a gödöllői kúttulajdonosok is

2023-05-23 14:33:53

A gödöllői képviselőtestület április ülésének egyebek napirendi pontjai között terítékre került a fúrt vagy ásott kutak regisztrációjának kérdése. A témakörben dr. Kiss Árpád jegyző foglalta össze azt, ami az akkori ismeretek szerint tudható és/vagy várható volt.  A hivatalvezető – mások mellett – elmondta, hogy a jogszabály már jó ideje engedélyhez köti a kutak létesítését. Az időszakonként napirendre kerülő kormánydöntés végrehajtása évek óta tolódik. A kerti kutak esetében fennmaradási engedélyt lehet kérni annak, aki ezt eddig nem tette meg. Az azonban tévedés – fogalmazott a jegyző –, hogy ez ingyenes. Az államigazgatási eljárásnak ugyan nincs díja, de a tervezés költséggel jár.

Május közepén a napi.hu oldalán olyan hír látott napvilágot, miszerint: megszűnik a háztartási, kerti kutak és a mezőgazdasági öntözésre használt kutak létesítésekor jelenleg szükséges bejelentési kötelezettség és engedélyeztetésre sem lesz szükség. Jövő januártól új, immár hosszútávú kútamnesztia lép életbe: a korábban engedély nélkül létesített sekély kutak 2024-től automatikusan szabályosnak minősülnek.

A fentiekből az következik, hogy nem lesz szükség engedélyeztetési eljárásra és nem kell bejelenteni azokat az új, vagy már meglévő kutakat, amik
• mélysége nem haladja meg az 50 métert,
• nem érintik az első vízzáró réteget,
• háztartási és mezőgazdasági használatra szolgálnak, illetve
• vízkészlet-védelmi szempontból nem védendő területen találhatók.

Az országgyűlési képviselők május 23-i jóváhagyására váró, jövőre hatályba lépő módosítás végleg rendezi a szabálytalanul létesített sekély kutak helyzetét, mivel jövő januártól minden 2024 előtt ásott vagy fúrt kút automatikusan jogszerűen létesített lesz.
Jelen állás szerint az új szabályozás nem csupán a háztartási célú, hanem a mezőgazdasági öntözésre használt létesítményekre is vonatkozik.

A szabályváltozás rendezi a sekély kerti kutak helyzetét is azzal, hogy meghatározza a háztartási vízigényt kielégítő kutak jellemzőit. A háztartási használatra létesített kút:
• mélysége nem haladhatja meg az 50 métert és nem érintheti az első vízzáró réteget,
• a vízfelhasználás nem lehet több mint évi 500 köbméter,
• célja az ivóvízellátás vagy a háztartás vízigényének kielégítése,
• gazdasági célú öntözésre nem használható.

Fontos kitétel, hogy az új kútszabályozás szerint a sekély kutak továbbra is engedélykötelesek maradnak, ha a vízkészlet szempontjából kiemelt területen létesülnek. Az ilyen kiemelt területek pontos meghatározása érdekében a vízügyi hatóságnak legkésőbb idén augusztus 31-ig el kell készítenie és közzé kell tennie az – úgynevezett – vízkészlet-védelmi országtérképet. A térkép alapján derül ki, hol marad kötelező a háztartási és mezőgazdasági sekély kutak létesítésekor a hatósági engedélyeztetési procedúra.

Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy jelenleg egy kút (kerti és egyéb, mezőgazdasági vagy gazdasági célú egyaránt) építéséhez és a használatához hatósági engedélyre van szükség. A felszín alatti vízkészlet kizárólagos állami tulajdon. Az állam alaptörvényből fakadó kötelezettsége a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelme, a fenntartható vízhasználat során pedig figyelembe kell venni a jövő generációinak érdekeit is. Kúttípustól függ, hogy a település jegyzője, a vízügyi hatóság, vagy a Belügyminisztérium az illetékes kútügyben.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online