Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Időszakonként látogatható lesz gödöllői kastély kápolnája

2023-05-17 10:03:26

Május 16-án, a Gödöllői Királyi Kastély északi oldalán található kápolna felszentelésének 274. évfordulóján, több mint másfél évtized elteltével újra szentmise helyszíne volt a Mayerhoffer András tervei alapján épített templom. A Balogh Péter Piusz OPraem, gödöllői apát és Marti József esperes, bujáki plébános által celebrált misét, valamint Kovács András plébános prédikációját rendkívüli érdeklődés kísérte a helyszínen.
A templom védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak ünnepén ismét benépesült Magyarország egyik legimpozánsabb, napjainkban is kiemelt műemléki védettség alatt álló kápolnája, aminek helyén – talán kevesen tudják, de – egy középkori, a jelenleginél jóval kisebb, főként a reformátusok által használt templom állt egykoron.

A vártemplom alapkövét I. Grassalkovich Antal felkérésre Althann Károly Mihály (1702-1756) váci püspök 1746. április 22-én rakta le. Az emeletnyi magasságú új templomot a kastély északi szárnyához derékszögben kapcsolva, a magyarországi kastélyok világában egyedülállóan nagy méretben, plébániatemplomként, azaz: a települést is szolgáló szárnyként emelték. Hajója három, szentélye egy boltszakaszos, kétoldalt a belső támpillérek között a mellékoltároknak helyet adó nyitott terekkel. Érintkezési pontját a kastélyhoz a szentéllyel szembeni urasági oratórium teremtette meg, két szintre osztva a tér déli felét. A szakrális tér csak funkcionálisan és belső terében különült el a rezidencia lakórészeitől, tömbjét és külső homlokzatait az épületegyüttes architektúrájával összhangban alakították ki és mindkét végén – belsőudvar felől az árkádos kilátót felváltva – toronnyal zárták. (Varga Kálmán: A gödöllői kastély századai, 2021)

Több mint nyolc éve, 2015 elején olyan hírek láttak napvilágot, hogy a magyar államhoz került a gödöllői Grassalkovich-kastély kápolnája, ezáltal jó esély mutatkozott annak felújítására.
Az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.), a Gödöllői Római Katolikus Plébánia és a Váci Egyházmegye között lezajlott adásvétel után a derűlátók azt remélték, hogy a legnagyobb méretű, legimpozánsabb magyarországi kastélykápolna rekonstrukciója mihamarabb megvalósul, és a templomi rész újra szervez része lesz az azt megelőző években jelentős felújításon átesett gödöllői Grassalkovich-kastély épületegyüttesének. Emellett a Váci Egyházmegye és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. illetékesei az épület további hasznosítása érdekében folyamatos egyeztetéseket folytattak, hogy a kápolna visszanyerje régi fényét, újra látogathatóvá váljon, és igény esetén liturgikus térként is szerepet tölthessen be a barokk kastélyegyüttes életében.
Fontos esemény volt a kápolna történetében, hogy az ingatlanrész az idei év elejétől a kastélyt működtető gazdasági társasághoz került.


A kápolna teljes megújulására ugyan még várni kell, ám a május 16-i ünnepi szentmiséből arra lehet következtetni, hogy időszakosan újra felkereshető lesz a kastély kápolnája. Érdeklődésünkre dr. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a jelentősebb egyházi-, illetőleg a kastély történetéhez és/vagy fontos személyiségeihez kötődő nevezetes napokon lesznek szentmisék az alaposan kitakarított és részleges karbantartáson átesett kápolnában. Legközelebb a Gödöllői Szimfonikus Zenekar ad koncertet, aminek időpontja május 27., szombat 18 óra.
Ezen felül a kápolnát
június 18-ig a szombati-, vasárnapi- és ünnepnapokon – a kastélyhoz igazodó nyitvatartási időben (nyáron 10 és 18 óra között) – ingyenesen felkereshetik a látogatók, valamint minden szerdán és pénteken 17 és 19 óra között úgyszintén betérhetnek az érdeklődők, akik rövid történeti ismertetőt is meghallgathatnak a kastélytársaság muzeológusaitól.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online