Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Március 15.: mit üzent a gödöllői polgármester az épülő városháza szomszédságában?

2023-03-15 11:50:35

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója alkalmából életre hívott március 15-i főtéri eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a szitáló eső és a meg-megélénkülő szél miatt igencsak mérsékelt számú hallgatósághoz, majd a ROKKKA zenekar és a Vaskalapos együttes tagjai, valamint Széphalmi Pál táncművész és Sorompó Attila versmondó által bemutatott, Trombita harsog, dob pereg… című ünnepi műsor, illetve az év elején a 4 millió forintos költségvetési előirányzat terhére felújított Petőfi-szobornál lezajlott koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok megszokottnál kisebb nagyságrendű felvonulása – először a tavaly novemberben, 76 éves korában elhunyt dr. Bucsy László részvétele nélkül – tette teljessé a gödöllői ünnep programot.

A megújulás előtt/alatt/közben lévő városházi épület szomszédságában elhangzott polgármesteri gondolatok az 1848-as és a mai időjárás között párhuzam említését, a 11. Székely Huszárezred tagjai és a wageningeni vendégek köszöntését követően elsősorban a Petőfi Sándor által írt versekben megfogalmazott fontos üzenetek napjainkra gyakorolt hatásaira fókuszáltak.

- Három dologra mindenképpen ki kell térnünk az ünnep kapcsán – hangsúlyozta Gémesi György. Az egyik Petőfi Sándor, aki 200 éve született. Versei közül a legszebbet és a legnagyobbat, a Nemzeti dalt szinte mindenki kívülről tudja. Számos utca, tér, illetve oktatási- és kulturális intézmény viseli a nevét. Ha ma élne, ő lenne a celebek celebe, influenszer, mondhatnák a fiatalok. Kérdés: milyen hatással van ránk Petőfi Sándor ma. Mi lenne, ha megjelenne ma Petőfi Sándor? Végigsétálna itt a téren, és megkérdezné: mi az, ami fontos belőlem számodra, miért jöttél ki erre az ünnepi eseményre?
Érdemes elgondolkodni azon, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség gondolatköréből, mit tudunk, merünk ma hasznosítani. Az alapján élünk-e a mai világban, amit annak idején Petőfi megfogalmazott, vagy mások mondják meg nekünk, hogy mit kell tennünk, gondolnunk?

- Több mint egy éve tart a szomszédunkban az orosz-ukrán háború – folyatta gondolatmenetét a polgármester. Öldöklő harcok folynak, ami úgy kezdődött, hogy az egyik ország el akarta foglalni a másik ország területét. Tudomásul kell venni, hogy nem lehet átírni napjainkban a világ térképét, nem lehet korlátozni a szabadságot. Tehetetlenül nézzük azt, hogy mit művel a világgal a hatalom.
Gémesi beismerte: Petőfi szellemiségét követve, nemzeti liberálisnak vallja magát, aki szívében és lelkében tud azonosulni Petőfivel.

Gödöllőre terelve a gondolatokat, Gémesi György a járvány és az energiaválság kedvezőtlen hatásai miatt kialakult, pénzügyi nehézségekkel terhelt helyzetben a túlélést tartotta fontosnak említeni.
- Nem szabad hagyni, hogy mások vezéreljenek minket, a helyi gondokat nekünk kell megoldani, napi pártpolitikai küzdelmek nélkül. Mi, itt lokális hazafiak vagyunk, akik jövőt akarnak, Gödöllőn is. Szépet, jót, biztonságosat. Nagyon fontos, hogy ne vesszen ki a településből a közösség, a szív, a lélek és a szeretet.

A vehemens beszédben szinte kódolható volt a hibázás: Gémesi kétszer is azt mondta, hogy „1944-ig éhezett” Petőfi, akinek nem tört meg a gerince. Ezen kívül azt is megtudhattuk, hogy a wageningenieket nem zavarja az eső, ha a Hollandiában a II. világháború végét jelentő, 1945. május 5-én aláírt egyezmény évfordulóján ünnepelnek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online