Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Árokba hajtott, majd betonhídnak ütközött egy személyautó január 26-án, a délelőtti órákban Gödöllőn, a Szabadság úton (3-as főút), a Turul utca közelében. Egy embert a műszaki mentést végző gödöllői hivatásos tűzoltók emeltek ki a járműből, majd átadták őt a mentőknek. A helyszínre riasztott tűzoltósági egységek átvizsgálták és áramtalanították a gépkocsit – adta hírül a katasztrofavedelem.hu oldal.
Érdeklődésünkre az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa közölte: a helyszínre riasztott mentőegység sajnos már csak az idős férfi halálát tudta megállapítani.