Lezajlott a Gödöllői Járásbíróság és Járási Ügyészség megújult épületének ünnepélyes átadása
A Gödöllői Járásbíróság 109 évvel ezelőtt emelt Dózsa György úti, helyi oltalom alatt álló épülete bővítésének (1.150 négyzetméter) és teljes felújításának (1.600 négyzetméter) folyamata közel hat esztendeje, 2016 decemberében kezdődött, amikor az ítélkezést szolgáló apparátus az ügyészség helyi munkatársaival együtt a Tessedik Sámuel utca 6. szám alatti épületbe költözött. Eredetileg úgy volt, hogy a rekonstrukció legalább egy évig tart majd, mára azonban kiderült, hogy az akkoriban elképzelt határidő jócskán kitolódott.
Történt ugyanis, hogy a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelezővel 2017. június 21-én aláírt – mintegy nettó 700 millió forintról szóló – vállalkozási szerződést 2018. december 11-én közös megegyezéssel megszüntették. Szűk egy évvel később ismételten közbeszerzési eljárást írtak ki, amitől azt remélték, hogy a 2020-as esztendő végére megvalósulhat a beruházás. Ehhez képest úgy alakultak a dolgok, hogy az új kivitelezővel 2020. október 16-án tudtak szerződni annak érdekében, hogy a háromszintes, Jablonszky Ferenc építészmérnök tervei alapján 1913-ban elkészült épületében 10 tárgyalótermet, 24 irodát, ügyfélközpontot és kiszolgálóhelyiségeket alakítsanak ki az idei év tavaszáig. A vállalási átalányárat nettó 1,079 milliárd forintban határozták meg.
A koronavírus-járvány, valamint a gazdasági körülményeket kedvezőtlenül befolyásoló – főként inflációs- és munkaerő-piaci – hatások miatt azonban idén október 3-ig kellett várni arra, hogy a Gödöllői Járásbíróság és a – március 31-ig tartó részleges üzemszünet miatt keddi, szerdai és csütörtöki napokon munkát végző – Gödöllői Járási Ügyészség dolgozói visszatérhessenek az újra egykori pompájában ragyogó belvárosi épületbe. A csaknem hat évig elhúzódott kivitelezési folyamat végére október 20-án került pont, amikor dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és dr. Polt Péter legfőbb ügyész gondolatait követően a bejárati portál előtt lezajlott a létesítmény ünnepélyes átadási ceremóniája.
Az épületbejárással egybekötött ünnepi rendezvényen Polt Péter legfőbb ügyész (képen jobbra) azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt húsz évben az ügyészi szervezetben folyamatosan végrehajtott infrastrukturális fejlesztések újabb fontos állomása a Gödöllői Járási Ügyészség – a Gödöllői Járásbíróság épületének bővítésével kialakított – új székházának átadása. Az ügyészség kiemelt hangsúlyt fektet a 21. század igényeinek és elvárásainak megfelelő munkahelyek létrehozására, aminek napjainkban különösen felértékelődött, fontos eleme az energiahatékonyság.
Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke (képen balra) köszöntőjében elmondta, hogy a bíráskodás nagy múltra tekint vissza Gödöllőn, hiszen 150 éve működik itt járásbíróság, amely mindig is nagy ügyforgalmat bonyolított. A kibővített és felújított épületegyüttesben korszerű informatikai és biztonságtechnikai eszközök biztosítják a mindennapi munkavégzést, ügyintézést, a bíróságokhoz való minél könnyebb hozzáférést. Az OBH elnöke hangsúlyozta, hogy a jelenlegi, energiaválsággal sújtott időszakban különösen fontos, hogy az épületegyüttesben biztosított a megújuló energiaforrások hasznosítása, jelentősen csökkentve ezáltal a fenntartási költségeket.
A Gödöllői Járásbíróság illetékességi területe Aszód, Bag, Csömör, Dány, Domony, Erdőkertes, Galgahévíz, Galgamácsa, Gödöllő, Hévízgyörk, Iklad, Isaszeg, Kartal, Kerepes, Kistarcsa, Mogyoród, Nagytarcsa, Pécel, Szada, Tura, Valkó, Vácegres, Vácszentlászló, Veresegyház, Verseg és Zsámbok településekre terjed ki.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|