Gödöllői szemszögből nézve minden bizonnyal a hónap híre volt, hogy 40 milliárd forintos – részben OTP Banki, részben kormányzati – támogatás szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A nem mindennapi finanszírozási konstrukcióval megvalósuló beruházás-sorozat kapcsán számos dezinformáció (szalonképesebben: tévhit) látott napvilágot, főleg a közösségi oldalakon megjelent hírek kommentjeiben. Azt gondoltuk néhány tény(adat) tisztázásra szorul, ezért dr. Ujváry Tamást, a gödöllői műemlék-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatóját kértük meg arra, hogy segítsen eloszlatni az olvasói és kommentelői „félreértéseket”.
Idestova 114 éve, 1911. november 25-én indult meg a HÉV-közlekedés Gödöllőn. A ma már H8-as jelzésű gödöllői HÉV-vonal első, villamosított szakasza a budapesti Keleti-pályaudvar és Cinkota között szállított utasokat. Később Kerepes lett a végállomás, majd átadták a forgalomnak a Kerepes és a gödöllői MÁV-állomás közötti, 12,8 kilométer hosszúságú szakaszt. A villamos- és gőzüzemre egyaránt berendezett pályatest felépítményét 30 kilogramm/folyóméter tömegű sínekből építették és 12 tonna tengelyterhelést engedélyeztek rajta. Érdekesség, hogy a „villanyos” eredetileg kék színű volt, zöldre az 1933-as cserkész-világtalálkozó idején festették.
Augusztus 26-31. között rendezik meg a MUZA Nyár 2022 elnevezésű programsorozatot a Művészetek Háza Gödöllő épületének Alsópark felöli területén kialakított szabadtéri színpadon.
A nyár végi kulturális attrakció egyik fellépője augusztus 27-én, szombaton 20.30 órától Zolbert lesz, aki „FOCUS” címen új lemezzel jelentkezett áprilisban. A többszörösen díjnyertes, hazánk smooth jazz nagykövetének titulált szaxofonos minden eddiginél mélyebb, színesebb, sallangmentes, újszerű anyagot készített el, amin 12 szerzemény hallható. A pandémia hatásait megfogalmazó album zenei hangzásában olyan közreműködők, alkotók bizonyítanak, mint Adam Hawley (USA), Kim Scott (USA), Kayla Waters (USA), Oli Silk (Egyesült Királyság), Balage (USA), valamint Peet (Magyarország) – tudtuk meg a zenész sajtóreferensétől. Az album (ami Zolbert harmadik nagylemeze) talán legpopulárisabb dala a főváros rezgéseit tökéletesen átadó, fiatalos energiákat árasztó, kedvcsinálóként az alábbiakban meghallgatható „Budapest”.
A MUZA Nyár előadásaira, koncertjeire, interaktív családi foglalkozásaira egységesen 500 forintos, érkezési sorrendes helyjegyek válthatók ezen az oldalon, amik ára a MUZA meglepetését is magában foglalja!