Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Két gödöllői versenyző is harcba száll a Mestercukrász címért

2022-06-21 11:04:52

Június 20-án indult az RTL Klub „édesszájú” gasztro-reality sorozata, a Mestercukrász második évada. Az adások hétköznaponként 20 órakor kezdődnek, és csaknem egy hónap elteltével kiderül, hogy a 24 versenyző közül kik lesz az a kettő, aki megküzdhet a fináléban az 5 millió forintos fődíjért és a Mestercukrász címért.

A mezőnyben ezúttal lesz két, gödöllői kötődésű mestercukrász-jelölt is, akik június 21-én állnak az alkotópult mögé először. A marketinggel foglalkozó vállalkozásában ténykedő Jilly Krisztina 2016-ban részt vett a csatorna A Konyhafőnök műsorában, és az elmúlt években az Éjjel-nappal Budapest sorozatban is rendszeresen feltűnt a képernyőn.
A másik gödöllői reménység nem más, mint az Egon becenévre hallgató séf, Henkei Győző, aki több helyi étteremben is dolgozott már, míg végül saját vállalkozásba kezdett, amit évek óta sikeresen működtet Gödöllőn.

Egyelőre nem tudható, hogy melyik gödöllői versenyző meddig jut a megmérettetés során, ám érdeklődésünkre Henkei Győző annyit elárult, hatalmas élményként élte meg a forgatást, és már nagyon várja, hogy viszontláthassa magát a fordulatokban és izgalmakban bővelkedő adásokban.
Jilly Krisztina bevallotta, mint amatőr séf, igencsak tartott a számára ismeretlen cukrászat rejtelmeitől, ám örömmel vállalta a kihívást, aminek teljesítése során lesznek olyan pillanatok, amik mosolyt csalnak majd a nézők arcára. Fotók: RTL Magyarország / Tulok András

Frissítés! Jilly Kriysztina június 29-én esett ki a versengésből, Henkei Győző pedig egy nappal később búcsúzott. Kriszti a 12.,  míg Győző a 11. legjobb lett a Mestercukrász idei évadában.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online