Támogatói eseménysorozat indult a Gödöllői Iparművészeti Műhely javára
Május 7-én megnyílt a gödöllői Testőrlaktanyában (Szabadság út 2.) Tükröződések című eseménysorozat, aminek ideje alatt 56 kortárs képző- és iparművész mintegy 150 alkotásával találkozhatnak az érdeklődők. A támogatói összefogás a Gödöllői Iparművészeti Műhely (GIM) Körösfői utcai épületének felújítására szerveződött, annak érdekében, hogy megfelelő körülmények között folyhasson a műhely komplex művészeti programja.
A GIM olyan kortárs műhely és alkotóközösség, amely tevékenységével az egykori szecessziós gödöllői művésztelep művészeinek attitűdjét kortárs kontextusba helyezve tartja életben. A kiállításon több generáció művészei vesznek részt, a GIM első húsz évének neves, országosan elismert alkotói mellett, kiemelt helyet kapnak a fiatal művészgeneráció képviselői is. A támogatói összefogás első, kiemelt eseménye a június 4-i, előzetes regisztrációhoz kötött aukció (árverés), amin minden művésztől 1-1 műtárgyra lehet licitálni.
A július 31-ig tartó kiállítás (kurátorok: Katona Szabó Erzsébet és Hidasi Zsófia) vásárán a legtöbb képzőművészeti műtárgy – festmények, grafikák, szobrok, textilművészeti autonóm művek – értéke százezer forint és egymillió forint közé tehető. Az iparművészeti és designtárgyak – ékszerek, táskák, kerámiák, szőnyegek, textilek – ára húszezer forint és háromszázezer forint között mozog. A támogatáshoz az aukción és a vásáron való aktív részvétellel, a Florárium támogatói termékek megvásárlásával, illetve belépőjegyváltással (felnőtt 1.500 forint, diák/nyugdíjas 800 forint) is hozzájárulhatnak a látogatók, akik pénteken, szombaton, valamint vasárnap 10 és 18 óra között kereshetik fel a Gödöllő központjában található épületet. Forrás: hypeandhyper.com
|
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|