Kézilabda: mínusz hatról plusz nyolcig jutottak a gödöllőiek a Csömör ellen
NB II. Északi-csoport, 14. forduló: Gödöllői KC – Csömör KSK 35-27 (15-15)
Október elején, Csömörön a hazaiak két góllal (25-23) bizonyultak jobbnak a gödöllői legénységnél. Többek között a visszavágás is fűthette Bartos Gábor együttesét a kvázi szomszédvárak presztízs-rangadóján.
Öt perc elteltével háromgólos hátrányba került a házigazda alakulat, amelynek ezt követően kapaszkodnia kellett. Mivel a játék közben a kispadról érkező edzői instrukciók nem igazán vezettek eredményre (6-12), Bartos Gábor a félidő derekán időt kért, hogy megpróbálja rendezni a sorokat. A beavatkozás sikerrel járt, így a védőmunka javulásával, valamint a támadásban jeleskedő, mindent egybevetve 12 találatig jutott Kocsis Dávid vezérletével a 26. percre kiegyenlítette lemaradását városunk csapata (13-13), amit a szünetig megtartott. A térfélcserét követő első támadásból a hazaiak gólt szereztek, ezáltal a mérkőzés folyamán először tapasztalhatták meg, hogy milyen előnyben lenni. A folytatásban kínosan ügyelt arra a gödöllői legénység, hogy őrizze vezetését, amit a küzdelmes ütközet utolsó negyedórájában jócskán felhizlalt (25-23-ról 35-25). Ennek az lett a következménye, hogy a lefújásig nem kellett izgulnia a riválisa erejét felőrlő, a találkozó egészét tekintve megérdemelten diadalmaskodó gödöllői társulatnak.
A Gödöllői KC férficsapata 10 ponttal, 418-431-es gólkülönbséggel a 9. helyen áll az NB II. Északi-csoportjának tabelláján. Következik: Rév és Társa SC-BF – Gödöllői KC március 13., vasárnap 17 óra.
Ifjúságiak (III. osztály B-csoport): Gödöllői KC – Csömör 22-20 (11-10) A GKC ifjúsági csapata 24 ponttal, 482-321-es gólkülönbséggel 2. a csoport tabelláján. Serdülők (II. osztály Keleti-csoport): Egri VSI – Gödöllői KC 24-27 (10-16) A Mácsár Gyula irányításával készülő serdülők száz százalékos mutatóval, 28 ponttal, 507-319-es gólkülönbséggel az 1. helyen állnak.
|
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|