Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Október 23-án a délelőtti órákban zajlott le a városi megemlékezés-sorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából. Ahogy azt megszokhattuk, idén is a gödöllői nemzetőrség egykori épületének (Bezsilla-villa) Szabadság út 9. szám alatt lévő kertjében a négy esztendővel ezelőtt felállított emlékműnél koszorúztak magánszemélyek, illetve az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok, a különböző helyi intézmények és szerveztek, valamint a politikai pártok képviselői.
Gödöllői szemszögből nézve minden bizonnyal a hónap híre volt, hogy 40 milliárd forintos – részben OTP Banki, részben kormányzati – támogatás szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A nem mindennapi finanszírozási konstrukcióval megvalósuló beruházás-sorozat kapcsán számos dezinformáció (szalonképesebben: tévhit) látott napvilágot, főleg a közösségi oldalakon megjelent hírek kommentjeiben. Azt gondoltuk néhány tény(adat) tisztázásra szorul, ezért dr. Ujváry Tamást, a gödöllői műemlék-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatóját kértük meg arra, hogy segítsen eloszlatni az olvasói és kommentelői „félreértéseket”.
Idestova 114 éve, 1911. november 25-én indult meg a HÉV-közlekedés Gödöllőn. A ma már H8-as jelzésű gödöllői HÉV-vonal első, villamosított szakasza a budapesti Keleti-pályaudvar és Cinkota között szállított utasokat. Később Kerepes lett a végállomás, majd átadták a forgalomnak a Kerepes és a gödöllői MÁV-állomás közötti, 12,8 kilométer hosszúságú szakaszt. A villamos- és gőzüzemre egyaránt berendezett pályatest felépítményét 30 kilogramm/folyóméter tömegű sínekből építették és 12 tonna tengelyterhelést engedélyeztek rajta. Érdekesség, hogy a „villanyos” eredetileg kék színű volt, zöldre az 1933-as cserkész-világtalálkozó idején festették.
A Pest Vármegyei Főügyészség kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi piacon megjelenő magán-egészségügyi szolgáltatók kapcsán a fogyasztói jogok betartására. Az ügyészség ellenőrzései e körben számos esetben jogsértést tártak fel, mondván: a magán-egészségügyi szolgáltató általános szerződési feltételei sok esetben tisztességtelennek tekinthetők – olvasható a vádhatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Két szemtanú tett bejelentés néhány percen belül a rendőrségen december 16-án, a kora délutáni órában, akik a szerelvényen utazva látták és hallották, amint egy férfi kirabolt egy kamaszt. Ollóval fenyegette meg, ha nem adja át neki a fejhallgatóját, akkor leszúrja. - Mennyit ér meg neked a fejhallgatód, többet, mint az életed?- ezekkel a szavakkal nyomatékosította követelését. Az áldozat félelmében átadta a fejhallgatóját, majd a 20 éves férfi búcsúzóul azzal fenyegette meg áldozatát, ha szól a rendőröknek, meghal, aztán társával a kerepesi megállónál leszállt a szerelvényről.
A kistarcsai járőrök a hely- és személyismeretüknek köszönhetően, 30 perc alatt a megállótól nem messze felkutatták a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható két férfit, majd miután az elrabolt fejhallgatót és az elkövetéshez használt ollót is megtalálták egyikük ruhájában, elfogták és előállították őket a Gödöllői Rendőrkapitányságra.
A 20 éves, tiszakécskei M. Gábor kihallgatásán a terhére rótt bűncselekményt beismerte. Elmondta, már felszálláskor kinézte magának a fülhallgatós tinédzsert. Kés helyett azért tartott magánál ollót, mert így a rendőrök kérdésére előre kitalált válasszal tudott szolgálni: fodrászkodáshoz kell. Drégelypalánki társa először testvére adatait adta meg, mint kiderült, az ellene kiadott elfogatóparancs következményeit akarta ily módon elkerülni. Valódi személyazonosságára fény derült, így hamis vád és közokirat-hamisítás bűncselekmények elkövetéséért is felelnie kell. Kihallgatásán állította: látta, hogy a gyerek odaadja a fejhallgatót, utána pedig leszállt, de azt gondolta, hogy ismerik egymást.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az azóta letartóztatott M. Gábor ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének, 23 éves társa ellen bűnpártolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. Forrás: police.hu