Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Lassabban halad a kelleténél a gödöllői új városháza (át)építése

2021-12-21 12:47:42

Tavaly tavasszal kiderült, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében szükségessé vált védekezési intézkedések és azok többletkiadást eredményező költségigénye nem gátolják meg vagy odázzák el a gödöllői „új” Városháza Szabadság tér 6. szám alatti épületének bővítését és átépítését. A „milliárdos melót” egy budapesti székhelyű vállalkozás nyerte el a közbeszerzési eljárás lezárása után. A vállalási ár nettó 999.786.886 forint volt.

Az építési tevékenységet a kivitelező az új épületrészek (meglévő épület és a Hamvay-kúria moziszárny-épülete közötti terület részleges beépítése) szerkezetépítésével kezdte, de a járvány miatt – részben a megbetegedésekre, részben pedig a beszállítói lánc akadozására visszavezethetően – többször is le kellett állítani a munkavégzést. A nehézségek ellenére a vállalkozás sikeresen tartotta az első, 2021. január 31-i részhatáridőt, és elkészült a két új épületszárny szerkezetépítési munkáival.

Ezt követően a meglévő épületrész kiürítése történt meg, hogy megkezdődhessenek a belső bontások, illetve az akadálymentesítéshez szükséges lift kialakítása. Az egymást követő járványhullámok újabb és újabb kihívások elé állították a kivitelezőt, akinek az anyaghiánnyal, illetőleg az építőanyagok folyamatos drágulásával is szembe kellett/kell néznie.
A tető szerkezetének átépítése jelentős késedelemmel készült el. Kész lett az új lépcsőház, a lift, valamint beépítették a tetőtéri munkaállomások természetes megvilágítását biztosító tetősík-ablakokat. Idén októbertől a járvány ismét visszavetette a munkálatok ütemét. Problémát okoz a kivitelezőnek a munkavégzésre kirendelhető brigádok megfelelő számban való kiállítása, és újfent akadozik az anyagok beszerzése, az épületszerkezetek előregyártása. Ráadásul, a közmű-fejlesztési igények ügyintézése is rendkívüli módon lelassult.


Mindezek ellenére a tájékoztató előterjesztést jegyző Gémesi György polgármester úgy fogalmazott, hogy a főtéren 2022 első félévére (az ajánlattételi felhívásban ez a dátum 2022. január 14. volt – a szerk.) elkészül a megújult városháza, aminek épülete energetikailag korszerű, racionalizált térszervezésű gazdaságosan fenntartható és üzemeltethető, ráadásul, puritán jelzővel illethető.

A polgármesteri tájékoztatóban a többletköltségekről egy szó sem esett, a helyszínen azonban dr. Kiss Árpád jegyző elmondta, hogy – az előleget leszámítva – eddig mintegy 400 millió forintot utaltak át a kivitelezőnek. A hivatalvezető a december 16-i képviselőtestületi ülésen azt is hozzátette: el kell ismerni, hogy a beruházás csúszásban van, az építkezés készültségének mértéke 40-50 százalékra tehető.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online