Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Pest megye Népművészetéért díjat kapott Kecskés József

2021-12-10 10:07:19

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében – akárcsak tavaly – idén is úgy döntött a Pest megyei vezetés, hogy személyes jelenléttel nem rendezik meg a Pest-Pilis-Solt vármegye 362 évvel ezelőtti, 1659. december 4-i alapításának emlékére 1999-ben hagyománnyá tett Megyenapot. A jutalmazottak köréről korábban döntöttek a megyei közgyűlés tagjai, az elismerő címeket és az ezeket igazoló okleveleket eljuttatják az azokra érdemes személyeknek és közösségeknek.

A díjazottak között ezúttal van gödöllői illetékességű személy: Kecskés József a Pest megye Népművészetéért díjban részesült. Emlékezetes, hogy Kecskés József a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ új, Szabadság úti épületének átadásától, 1981. április 2-ától 2001 végéig töltötte be az igazgatói tisztséget. Ezt követően, néhány éven át, szakmai helyettesként tevékenykedett ott, ahol korábban maradandót alkotott. Rövid veresegyházi kitérő után szakmai tapasztatait ismét Gödöllőn kamatoztatta és kamatoztatja napjainkban is, művészeti szervezetek és csoportok munkáját segítve.
A sokak által nemes egyszerűséggel Kecskés Jóskaként szólított közművelődési szaktekintély legutóbb tavaly részesült jelentősnek mondható elismerésben, amikor augusztus 20-án átvette a Gödöllő Városért díjat.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online