A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
A gödöllői rendőrök őrizetbe vették azt a 43 éves bagi férfit, akit lopással, eltiltás hatálya alatti járművezetéssel gyanúsítanak. Az otthonában lefoglalt halomnyi elektronikai cikk és droggyanús anyag miatt a lista még korántsem véges.
A november 30-án hajnalra tervezett körözési akció helyszíneiről egy férfit és egy nőt állítottak elő a rendőrök. Az első bagi címen lévő házat hermetikusan bekerítették, a célszemély ugyanis korábbi viselkedései alapján hajlandóságot mutathatott volna a szökésre. Hiába kereste azonban a rendőröket meglátva a menekülési útvonalat, vagy indult volna a hátsó ablak felé, esélyt egyikre sem hagytak. Bilincselés, előállítás. A ház átkutatása túlszárnyalta az előzetes elképzeléseket: halomban álltak a bizonytalan eredetű laptopok, de akadt azóta szakértői vizsgálatra küldött kábítószergyanús anyag, sőt, egy idén szeptemberben, egy hévízgyörki ház teraszáról ellopott, 400 ezer forintot érő hard disc is meglett. A fehér por az előzetes szakvélemény szerint etil-hexedront tartalmaz, ami kábítószernek minősül
V. Róbert terhére egyelőre három bűncselekményt róttak. A 400 ezer forintos lopáson kívül két, járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségével is meggyanúsították. Gödöllőn október 31-én közlekedett jogerős eltiltása ellenére, november 27-én pedig Bagon. Utóbbi helyszínén későn fékezve egy előtte haladó járműnek ütközött, ami az ároknak csapódott. V. Róbert azt állította kiszállt, kisegítette a másik sofőrt a kocsiból, majd miután nem tűnt sérültnek elhajtott, mondván: „nincs jogosítványom és el vagyok tiltva, nem várom meg a rendőröket”.
Miközben V. Róbertet nyomozók faggatták, kollégáik már egy másik bagi címről állítottak elő egy 27 éves nőt, aki ellen a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja adott ki körözést. A döntés szerint a lopás vétsége miatt pénzbüntetésre ítélt nő nem fizette be a 200 ezer forintot, ezért büntetését fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre változtatták. A nőt büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.
Az őrizetbe vett V. Róberttel szemben lopás, valamint kétrendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, egyben kezdeményezték letartóztatását. A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya vizsgálja a feltehetően bűncselekményből származó, lefoglalt eszközök eredetét. Forrás: police.hu