Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Eljárási hibát vétettek Gémesiék, hatályon kívül helyezik a határozatot

2021-11-27 10:34:22

Tanulságos történetünk szálai október 21-ére nyúlnak vissza, amikor a gödöllői képviselőtestület ülése eljutott az egyebek napirendi ponthoz. A lokálpatrióta klubos képviselőkkel rendszeresen azonos véleményen lévő Bajkó Norbert alpolgármester szóban utalt egy olyan közös nyilatkozatra, aminek elfogadásával a várost irányító grémium tagjai elítélik az iparűzési adónak az önkormányzatoktól történő elvonására irányuló kormányzati intézkedési szándékot. A 2019-es választáson körzetében 34 voksos támogatottságot élvező második számú polgármester-helyettes ötletét egy sajtónyilatkozatra alapozta.

Néhány perc múlva kibújt szög a zsákból, miután Gémesi György elővett egy papírt, amin már konkrét formában szerepelt a városvezető által felolvasott közös nyilatkozat szövege, amire a képviselők a helyszíni kiosztás után maguk is rápillanthattak. Az események olyan gyorsan zajlottak, hogy Gémesi pillanatok alatt szavazást rendelt el, aminek 8 igen és 5 nem voks, valamint 2 tartózkodás lett az eredménye. Vagyis: Gémesi indítványa átment.

Ezt követően bizonyos helyi információs csatornákon olyan sugallatú írások születtek, hogy a javaslatot nem támogató, a Fidesz-KDNP színeiben mandátumot szerzett képviselők „a város érdeke ellen vannak”.
A Szövetség Gödöllőért csoport tagjai október 25-én levelet írtak a jegyzőnek, amiben kifejtették a történtekkel kapcsolatos jogi aggályaikat. Legfőbb kifogásukat az önkormányzat szervezeti- és működési szabályzatának (szmsz) 15. § 17. pontjára alapozták, miszerint: a napirend utáni felszólalás határozati javaslatot nem tartalmazhat, arról a képviselőtestület határozatot nem hozhat!

A kifogást dr. Kiss Árpád jegyző meglapozottnak ítélte, és úgy reagált, hogy eljárási hiba történt, aminek orvoslására kezdeményezte a polgármesternél a témának a képviselőtestület legközelebbi ülésén napirendként történő felvételét, amivel lehetőséget lehet teremteni a hozzászólások biztosítására és a közös álláspont kialakítására.

A „legközelebb” a legfrissebb hírek szerint november 29-én jön el. A témakör lezáráshoz három határozati javaslatot fogalmaztak meg. Az elsőben az október 21-i „döntés” hatályon kívül helyezését. A másodikban azt a kezdeményezést, miszerint: az önkormányzat a Pénzügyminisztériumhoz fordul, hogy teljes és szabadon felhasználható kompenzációban részesülhessen a kieső iparűzési adóbevétel ellentételezéseként. A harmadik indítvány pedig úgy szól, hogy a képviselőtestület a helyi kulturális- és sportélet támogatására alapot hoz létre, ami lehetőségül szolgál az iparűzési adó alanyai és/vagy más gazdasági szereplők, magánszemélyek számára, hogy ebbe befizetéseket teljesítsenek.

Hogy a vitát kiváltó ügyben teljes legyen a kép, néhány alapvetést nem árt tisztázni. Részben azt, hogy a helyi iparűzési adófizetési kötelezettség megfelezésével előálló könnyítés (Gödöllő esetében 2 százalékról 1 százalékra történő mérséklődése) kizárólag a nettó 4 milliárd forintos árbevétel vagy mérlegfőösszeg alatti kis-és középvállalkozásokra vonatkozik. Városunk esetében ez a szektor az iparűzési adóbevétel alig 25 százalékát fizeti be a közkasszába. A háromnegyedes többséget a „nagyok” utalják át.
Ha csupán az elmúlt két esztendőt vesszük alapul, a kormány négy, helyben megvalósuló gazdasági beruházást vagy fejlesztést támogatott, mindent egybevetve, közel 5,1 milliárd forinttal (ILJIN 722 millió forint, Samyang 1,3 milliárd forint, Shenzen Kedali 1,275 milliárd forint, GlaxoSmithKline 1,8 milliárd forint). Olyan külföldi érdekeltségű óriáscégekét, akik – ha megindítják iparűzési tevékenységüket – a közeljövőben a várható, ugyanakkor a gödöllői kisvállalkozások talpon maradását elősegítő elvonásnak akár a többszörösével is táplálhatják a városi büdzsét.

Tehát, ha az összképet nézzük, könnyen eljuthatunk arra a következtetésre, hogy az elvonás miatti, erősen átpolitizált tiltakozás többet árthat a gödöllőiek érdekének, mint a vissza nem térítendő kormányzati támogatásoknak is köszönhető többlet adóbevétel.

November 29-én minden bizonnyal további érvekkel és ellenérvekkel bővül a témakör, és azt is megtudhatjuk, túlélik-e a borítékolható nézetkülönbséget a határozati javaslatok.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online