Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kézilabda: hét másodperccel a lefújás előtt esett gól lett a gödöllői csapat veszte

2021-11-21 19:50:51

NB II. Északi-csoport, 8. forduló:
Gödöllői KC – PLER-Budapest U23 42-43
(23-19)

Bartos Gábor együttese az utolsó három összecsapását elveszítette, így ideje volt, hogy sikerélményhez jussanak a házigazdák. Mivel a PLER U23-as egysége csupán egy hajszállal rendelkezett jobb mutatóval a mérkőzés előtt, jó alkalom mutatkozott a kiélezett – úgymond – háromesélyes csatára.

A találkozó első tíz perce után a hazai gárda – annak ellenére, hogy kétszer is emberhátrányba került – háromgólos előnyt halmozott fel (9-6), majd újabb két, kétperces gödöllői büntetés elegendőnek bizonyult a vendégeknek ahhoz, hogy a 17. percben átvegyék a vezetést (10-11). Ezt követően szoros volt az eredmény alakulása, egészen a félidő utolsó négy percéig, amikor a házgazdák robbantottak, így négygólos előnnyel térhettek pihenőre.
A térfélcsere után jó ideig úgy tűnt, hogy Bartos Gábor együttese kontrollálja a történéseket az idegfeszítő rohanásban: az 51. percben még 38-33 állt az eredményjelzőn, az utolsó percben azonban a vizitálók egyenlítettek (42-42), majd 7 másodperccel a végső dudaszó előtt a győztes gólt is megszerezték.

Adalékként csak annyit, hogy a gödöllői csapat összesen 22 percet töltött emberhátrányban (a PLER U23 mindössze négyet!), miközben egyetlen hétméteres büntetőt sem ítéltek meg városunk csapata javára (a vendégek hét büntetőt lőhettek, amiből ötöt tudtak értékesíteni)…

A Gödöllői KC férficsapata 4 ponttal, 239-251-es gólkülönbséggel a 9. helyen áll az NB II. Északi-csoportjának tabelláján. Következik:
Budakalászi SC – Gödöllői KC november 28., vasárnap 17 óra.


Ifjúságiak (III. osztály B-csoport):
Gödöllői KC – PLER-Budapest 46-31 (26-10)
A GKC ifjúsági csapata 14 ponttal, 310-204-es gólkülönbséggel 2. a csoport tabelláján.
Serdülők (II. osztály Keleti-csoport): ÓAM-Ózdi KC – Gödöllői KC 19-33 (7-18)
A Mácsár Gyula irányításával készülő serdülők 16 ponttal, 298-180-as gólkülönbséggel az 1. helyen állnak.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online