Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Idén Novák Ferenc "Tata" érdemelte ki a Magyar Szabadságért Díjat

2021-06-28 10:39:18

A Magyar Szabadság Napja részeként június 27-én került sor a Magyar Szabadságért Díj átadására Gödöllőn, a Művészetek Házában. Az elismerést idén Novák Ferenc "Tata", a Nemzet Művésze címmel kitüntetett koreográfus vehette át.

A Magyar Szabadság Napja Alapítvány által 2000-ben alapított díjat minden évben olyan személy, vagy személyek kaphatják meg, akik az elmúlt évtizedekben tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez, a magyarság tudat, a magyar kultúra megőrzéséhez, továbbviteléhez, munkájukkal példát mutatnak a magyar nemzetnek, a magyar népnek.

Novák Ferenc "Tata", a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, rendező, etnográfus, érdemes művész. Az amszterdami Nemzetközi Táncszínház koreográfus-rendezője, 1983-tól a Honvéd Együttes művészeti igazgatója. A magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtője, a Bihari János Táncegyüttes megalapítójaként egyben a hazai táncházmozgalom létrehozója. Számtalan kiemelkedő rendezései közül a széles közönség talán legjobban az 1983-as István, a király rockopera koreográfiájának megalkotójaként ismeri. Forrás: Önkormányzati Sajtószolgálat/fotó: Ilovszky Béla


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online