Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Röpke 10 nap alatt kívánja megtalálni a lellei üdülő új bérlőjét a gödöllői városvezetés

2021-03-20 11:40:00

Tekintettel a turizmus jelenlegi helyzetére, nem igazán volt váratlan az a fordulat, amit a gödöllői önkormányzat tulajdonában lévő, annak idején botrányos körülmények között felújított (téliesített) balatonlellei gyermeküdülőt szűk három éve bérlő Villa Oliver Kft. illetékese idézett elő azzal, hogy 2020. december 31-i hatállyal felmondta a bérleti szerződést.

Túl azon, hogy az önkormányzat elesett az éves szinten 7 millió forintos összegű bérleti díjtól, gondoskodni kellett az üdülő jövőbeni hasznosításáról is. Március 19-én, vagyis, 78 nappal a felmondás dátumát követően Gémesi György aláírta az a pályázati felhívást, ami alapján a városvezetés új bérlőt keres.

Az ajánlatokat 11 napon belül, napra pontosan március 30-án, kedden 10 óráig lehet eljuttatni a VÜSZI Kft. Dózsa György úti épületének 202-es irodájára. A nyertes pályázóval – aki már április 6-ától megkezdheti ténykedését az Úszó utca 5. szám alatt található, 1,3 hektáros területen – 2 évre szóló és további 2 évvel meghosszabbítható együttműködést terveznek. A pályázatok elbírálásánál a legfőbb szempontként a bérleti díj összege esik latba (55%, mértéke nem lehet kevesebb, mint nettó 7 millió forint/év). A szakmai referenciák 20 %-ot, a gödöllői lakosok részérére nyújtott kedvezmények vállalása 15%-ot, az értéknövelő beruházások elvégzésére vonatkozó vállalás pedig 10%-ot tesz ki a pályázat értékelésénél.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online