Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Nem tudni többet a Gödöllőt is érintő kompenzációról

2021-02-17 18:39:30

Amint arról hírportálunk is beszámolt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter február 17-én fogadta a 25 ezer főnél népesebb települések vezetőinek egy csoportját. A koronavírus-járvány kapcsán történt központi intézkedések hatására kiesett önkormányzati bevételek kompenzálásáról szóló egyeztetésen részt vett Gémesi György gödöllői polgármester, MÖSZ-elnök is. A tárgyalásról, pontosabban annak eredményességéről így emlékezett meg az érdekvédelmi szervezet közösségi oldala:
Bár, a mai napon tárgyalóasztalhoz ült Gulyás Gergely miniszter az önkormányzatokkal az iparűzési adó kompenzálása kapcsán, eredményre nem jutottak. Még most se lehet tudni, kompenzál-e a kormány, és ha esetleg igen, akkor mennyivel. A kétórás megbeszélés után a polgármesterek úgy jöttek el, hogy semmivel nem tudnak többet, mint a tárgyalás előtt.

A MÖSZ vezetője úgy indult neki a tárgyalásnak, hogy teljes kompenzációt kért (Gödöllő esetében korábban mintegy 450 millió forintról beszélt) a kormánytól az iparűzési adó kiesése, a gépjárműadó elvétele, illetve járvány elleni védekezés kapcsán felmerült önkormányzati kiadások megosztása miatt az önkormányzatok számára.
Tette ezt annak tudatában, hogy a kormányzat illetékesei többször és több helyen is hangoztatták: a járványügyi védekezésből és a terhek elosztásából az egész társadalomnak, a gazdasági élet minden szereplőjének, valamint a kormányzati és önkormányzati szektornak egyaránt ki kell vennie a részét. Lényeges szempont a munkahelyek megvédése, esetleg újak teremtése. Ehhez járulhat hozzá a legtöbb embernek munkát adó kis- és középvállalkozások adó- és járulékterheinek mérséklése, aminek egyik eleme az iparűzési adó csökkentése.

Most már csak az a kérdés: feloldható-e egyáltalán az ellentmondás? Amennyiben igen: kinek, mennyit és miben kell engednie? A legnagyobb esélye annak van, hogy a kormány az adott település gazdálkodási viszonyait megvizsgálva dönt, hogy hozzájárul-e a működési és/vagy fejlesztési célok dotációjához.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online