Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Miért multifunkciós a kismamapárna?

2021-01-19 09:08:51

A kismamalét amennyire csodálatos, annyira tud fárasztó is lenni. Már a várandósság is egy igazi hullámvasút, hát még az azt követő első hónapok a kicsivel. Megannyi anyuka imádja a kismamapárnáját, ez pedig egyáltalán nem véletlen. A következőkben a kismamapárnáé a főszerep és annak sokszínű felhasználásáé.

Ez az írás mindenkinek nagyon hasznos lesz, így a gödöllői kismamáknak is. Azoknak, akik most kezdenek még csupán készülni a kicsi érkezésére, azoknak, akik már félúton járnak, sőt, azoknak is, akik már kezükben tartják a babájukat.

A kismamapárna alapvető feladata
Kismamapárna alapvetően akkor kerül először a leendő anyuka életébe, amikor a pocakja kezd kellemetlenségeket okozni. A várandósság kezdetén még csupán a hason alvás esik ki a kényelmes pozíciók közül, ám szépen lassan oldalt és háton sem lesz már kényelmes. A problémák itt kezdődnek, hiszen a pici védelmezése a pocakban nagyon sok energiát felemészt.

Amikor úgy tűnik, hogy az alvás problematikája már sosem oldódik meg, nos akkor jön el ennek a kényelmes párnának az első pillanata. Ennek a segítségével kényelmesen tudsz majd az oldaladon aludni.

Miután megszületett a baba
Vannak azok az anyukák, akik szeretnek újabb és újabb, különlegesebbnél különlegesebb kiegészítőket beszerezni, és olyanok is, akik egyetlen dolgot a lehető legtovább szeretnének használni. Nos, az utóbbi anyukáknak az a jó hírünk van, hogy a kismamapárna nagyon sokáig maradhat még a család tagja. A kicsi születése után például szoptatós párnaként is fel lehet használni. A kicsi etetése kimerítő feladat, igazi edzéssel ér fel. Azért, hogy a testedet ne kelljen megerőltetned, használd a kismamapárnádat szoptatós párnaként, és támaszd vele alá a karodat.

Ha van idősebb tesó, aki még picurka ahhoz, hogy stabilan megtartsa az új jövevényt, a párnával ő is könnyedén megtarthatja, ahogyan az újdonsült bizonytalan apuka is.


Akár kirándulás alatt

A kismamapárna tökéletes alvókaként tud szolgálni a kicsinek, sőt! Plusz rácsvédőként az ágyikóban könnyedén megvédi a nagyobb gyerekeket is.

Nagyon fontos, hogy minden nap kimozduljatok a gyerkőccel otthonról. Ehhez persze fel kell szerelni a babakocsit! A babakocsi praktikus felszerelései közé a kismamapárna ritkán tartozik, pedig a kicsi köré a kocsiba is be lehet tenni. A folyton aggódó anyukák lelkét mindig megnyugtatja ez az extra védelem.

Amikor a kicsi már nem baba
Minden korszak lezárul egyszer, így az is, amikor babakocsira, rácsvédőre és babaágyra van szükség. Nyugi, a kismamapárnának még ekkor sem kell búcsút inteni. A kismamapárna ugyanis nagyon sok kicsinek válik a kedvenc alvókájává. Az anyaga miatt a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki kezébe nyugodtan lehet adni.


Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online