Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vérnyomok is segítették a gödöllői rendőröket a betörő elfogásában

2021-01-04 14:45:16

A tulajdonos január 2-án, a kora délutáni órákban jelentette be, hogy gödöllői házába valaki betört, ékszerei, pénze, háztartási kisgépei hiányoznak. Az ingatlan betört ablakánál rögzített véres szennyeződés arra utalt, a betörő megsérülhetett, ezért a rendőrök riadóláncként értesítettek polgárőröket, üzlettulajdonosokat, hogy haladéktalanul jelezzék, ha sérült, vagy bekötött kezű vásárlóval, járókelővel találkoznak.
Egy órán belül jött a válasz az egyenruhásoknak, hogy a helyi trafikban nem sokkal korábban egy véres tenyerű férfi vásárolt, majd beült egy bajuszos sofőr által vezetett kocsi anyósülésére és elhajtottak. Volt rendszám, volt személyleírás, a körzeti megbízottnak pedig tűpontos személyismerete. Nem sokkal később egy lakókocsiban elfogták a 47 éves, sérült kezű B. Tamást, aki hiába próbált volna bármit is tagadni, az asztalon lévő ékszeres dobozok, ékszerek és iratok megerősítették a rendőrök gyanúját: megvan az emberük a betörés helyszínéről származó értékek egy részével együtt.

Az előállított férfi kihallgatásán beismerő vallomást tett, bár, tettére indokot nem szolgáltatott, szavai szerint nem tudja megmagyarázni, mi történt vele. Gyaloglás közben megállt a háznál, becsengetett, és mivel senki nem jött ki, átmászott a kerítésen, betörte az ablakokat és bement. Szatyorba szedte, amiről azt gondolta, értékesek – laptop, ékszer, pénz, szerszámok –, majd elmenekült.

A zsákmány egy részét a rendőrök megtalálták és lefoglalták, B. Tamás ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, egyben kezdeményezték letartóztatását. Forrás: police.hu



Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online