Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Aszódon folytatja jegyzőként Lukács Adrienn, Gödöllő aljegyzője

2020-12-31 11:42:46

A gödöllői polgármesteri hivatal kötelékéből Aszódra teszi át szakmai székhelyé dr. Lukács Adrienn, aki 21 éve került a helyi városházára, majd 2018 júniusától a jegyzői tisztségben dr. Nánási Évát váltó dr. Kiss Árpád helyettese lett.

Történt, hogy az ősz folyamán az aszódi önkormányzat – a jelenlegi jegyzőasszony nyugdíjba vonulása miatt – pályázatot írt ki a jegyzői álláshely betöltésére. A lehetőséget dr. Lukács Adrienn is kihasználta, és a jelentkezők közül dr. Pénzes Tiborc Szabolcs polgármester őt választotta ki a Galga-menti város polgármesteri hivatalának 2021. január 1-jétől történő vezetésére.

Érdeklődésünkre Lukács Adrienn elmondta: köszönettel tartozik valamennyi volt kollégájának, és szívesen emlékszik vissza az elmúlt több mint két évtizedre, amit a gödöllői városházán, azon belül a jegyzői irodán különféle beosztásban eltöltött, de úgy érezte, szakmai pályafutása nem lenne teljes, ha abból a jegyzői feladatkörrel kapcsolatos teendők kimaradnának.

Kerestük dr. Kiss Árpádot, hogy megtudjuk, ki lesz a távozó Lukács Adrienn utóda az aljegyzői pozícióban Gödöllőn. Városunk jegyzője megkeresésünkre úgy reagált: egyelőre nem született döntés aljegyző asszony pótlása tekintetében.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online