Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Vécsey László válaszlevelében olyan ügyeket is említ, amikről Gémesi György szégyenlősen hallgat

2020-12-29 15:46:35

Egy nappal azt követően, hogy Gémesi György levélben fordult Vécsey Lászlóhoz, megszületett az országgyűlési képviselő ide kattintva olvasható válasza. Emlékezetes: a gödöllői polgármester arra kérte a kormánypárti politikust, hogy a Gödöllőre is tett képviselői esküjéhez híven, a megyei jogú városokhoz hasonlóan, a kormány döntései által elvett 1 milliárd forint pótlása érdekében a kormánynál eljárni szíveskedjen.

Vécsey László közösségi oldalán közzétett levelében – mások mellett – úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évek gödöllői költségvetési vitáit felidézve, bőven vannak olyan témák, amelyekből Gémesi Györgynek érdemes lesz alaposan felkészülnie, amikor a kormányzat felé támasztott egymilliárdos igényét szeretné megalapozni. A kormánypárti honatya az Erzsébet szálló körüli ügyeket, a Városháza ügyét, a közvilágítás projektet, a kosárlabda-csarnokot, a polgármesteri kabinetet és a hivatali működés luxus elemeit nevesítette levelében, hozzáfűzve: a polgármester ezekről szégyenlősen hallgat.
Vécsey László azt is kiemeli, hogy a kormány figyel a gödöllőiekre, a gödöllőiekre, akiket Gémesi György ismét zsarolásának eszközeként próbál felhasználni nagypolitikai ábrándjainak szolgálatában, amikor „drasztikus” intézkedésekkel fenyegetőzik.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online