Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Két gödöllői közgyűjtemény is kiérdemelte a Közösségi Múzeum elismerő címet

2020-10-12 13:58:36

Egy évvel ezelőtt 19, ebben az évben pedig 14 muzeális intézmény érdemelte ki a Közösségi Múzeum elismerést, amiről tudni érdemes, hogy egy, az Európai Unió által támogatott projekt keretében történt módszertani fejlesztés. Megszerzésének feltétele a szakértők által kidolgozott önértékelési teszten meghatározott pontszám elérése, és a közösségi szemlélet megléte a hivatalos múzeumi dokumentumokban.

Az idei tanúsítványokat október 9-én a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett Múzeumi ReStart rendezvényen adták át. A díjazottak sorában ott volt két gödöllői közgyűjtemény is: a Gödöllő Városi Múzeum (GVM) az elismerés IV. szintjét, míg a Gödöllői Királyi Kastély a minősítés III. szintjét érdemelte ki, és használhatja 2022 szeptember végéig. A Közösségi Múzeumot igazoló okleveleket Kerényiné Bakonyi Eszter, a GVM vezetője és dr. Ujváry Tamás, a kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója vették át.

Az aktív közösségi szerepvállalást célzó program harmadik szintjének elérése azt jelenti, hogy megvalósult a partnerség a múzeum és a helyi civilek, valamint a lakosság között, a felek kölcsönösen meghallgatják egymás véleményét, együttesen dolgozzák ki az alternatívákat.
A negyedik, legmagasabb szint esetében olyan kölcsönös bizalom alakul ki a partnerek között, ahol megtörténik a közösségek felhatalmazása, jogokkal való felruházása. A múzeum folyamatosan bevonja a közösségi élet szereplőit a döntéshozatalba, akik aktívan részt vállalnak a múzeumi feladatok ellátásában is. Forrás: cseppek.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online