Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Segítség! A kabócáktól sárga a gyep!

2020-09-21 16:53:28

A kert szépsége minden háztulajdonosnak fontos. A gödöllőieknek is. Nehéz, persze, megteremteni a tökéletes kertet, hiszen annak színét és állapotát sok minden befolyásolhatja. A kertek szakértőinek a kabócák létezése eddig nem okozott valós gondot, csupán elméletben. Mára azonban ezek az aprócska bogarak igencsak jelentős bajkeverővé nőtték ki magukat. A következőkben arról olvashatsz, hogy miért okoznak problémát, és hogy a bajt, amit okoztak, hogyan lehet rendbe hozni.

Dióhéjban a kabócákról és a galibáról, amelyet okoznak
A kabócák apró kis bogarak, amelyek könnyedén megkeseríthetik a kerttulajdonosok mindennapjait. Az apró kis élőlények könnyedén készítenek sárga foltokat a gyepállományon. Na de mi is az a kabóca?

A kabócák kicsi, mintegy 8-12 miliméteres zöldes-kék rovarok, amelyek sokáig csupán a nagyobb mezőgazdasági területeken és dísznövény kertészetekben jelentettek problémát. A galibát azzal okozzák a kerttulajdonosoknak, hogy a fűszálaknak a nedvéből táplálkoznak. A kábócák olyanok a gyep számára, mint nekünk, embereknek a szúnyogok. Miközben táplálkoznak, a fűszálakba oltanak egy vírust a nyálukkal, amitől sárga törpülés alakul ki a pázsitfűféléknél.

A kertünkben lévő sárga foltok megjelenéséről láthatjuk, hogy baj van, és gyakran a sárgaságon kívül a fűszálak vége egészen vörössé válik. A kabócák ugrálnak és repkednek is, így nagyon könnyen eljutnak bárhová. Ha egyetlen kertben megjelennek, számíthatunk rá, hogy a környékünkön lévő összes kertben előfordul majd a probléma.


Mi okozhat még bajt?

Nem csupán a kabócák tevékenykedhetnek a gyep életének megrövidítésében. Nagyon sok különlönböző probléma okolható a kertünk épségének tönkretevéséért, ráadásul nem egyről mi magunk is tehetünk.

Ilyen probléma lehet:
• nem megfelelő öntözés
• talajprobléma
• nincs talajélet a hozatott földben
• tápanyag- vagy gyökérhiány
• pajor, lótücsök jelenléte
• téli vagy nyári gombabetegség
• talajtömörödöttség

Ahogyan sok másról is, a körülöttünk lévő éghajlati változások a talajproblémák gyarapodásáról is tehetnek. Mivel a kabócákat nem láthatjuk, hiszen nem feltűnő a méretük, így nagy általánosságban csak akkor tudunk lépni, mikor a baj már megtörtént.

A megoldás
A kabócák okozta problémára szerencsére van megoldás. A legegyszerűbb, ha gyakori gyepnyírásba kezdesz. A fű éppen olyan, mint a hajunk, hamar visszanő, ám a sokszori vágás gondoskodik arról, hogy a kabócák szaporodása megálljon. Miközben a rendszeres vágásról gondoskodsz, ne feledkezz el a talajélet támogatásáról sem, hiszen a kabócák nagyon sok fontos anyagot szívnak ki a fűből de kárt nem tudnak tenni benne,ha jó kondícióban van az állomány. Figyelj oda a prevencióra,ha baj van, okvetlen levéltrágya koktéllal kezeld a problémás területeket, de ajánlott egységesen permetezni, erősíteni az ellenálló képességét a növénynek.

Szükséged van még segítségre? A Kertfüvesítés oldalán még több hasznos információt találsz!


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online