Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Igényfelmérés után épülhet meg a gödöllői jégcsarnok

2020-09-04 17:16:58

Július második felében a Gödöllői Jégkorong Sportegyesület elnöke, dr. Mohácsi Mihály és főtitkára, Molnár Mihály – Vécsey László országgyűlési képviselő hathatós segítségével, támogatásával és közbenjárásával – találkozott dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral. A találkozó és megbeszélés központi témája a megvalósításra javasolt gödöllői jégcsarnok volt – tájékoztatta hírportálunkat Molnár Mihály. 

A helyi klub főtitkára elmondta: a találkozóval konkrét szakaszba ért az egyesületünk által két evvel ezelőtt elindított kezdeményezés. Az elmúlt két év sportszakmai munkája, a rengeteg elvégzett feladat és egyeztetés kivívta az államtitkár asszony elismerését. Szakmai anyagunk bemutatása után Szabó Tünde támogatásra alkalmasnak találta javaslatunkat, ezáltal komoly lehetőség nyílhat a beruházás megvalósíthatóságára.


A  megvalósításhoz szükséges hatástanulmány és felmérés fontos része az a felmérés, ami arról tanúskodhat, hogy mely intézmények és milyen létszámmal használnák a gödöllői jégcsarnokot a beruházás megvalósulás esetén.
A felmérő ív ide kattintva érhető el. Az egyesület illetékesei kérik, hogy az aláíró részéről kötelezettséget nem jelentő dokumentumot (sport együttműködési megállapodás) minél több gödöllői és környékbeli oktatási intézmény írja alá és küldje vissza erre az email-címre. Az általános iskoláktól azt kérik, hogy lehetőség szerint jelöljék külön az alsós és felsős tanulók létszámát. 


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online