November 30-án, vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ilyenkor harminchárom százalékkal több lakástűzhöz riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, mint máskor. Egy átlagos napon 18 otthon gyullad ki, advent idején ez a szám megemelkedik, akár óránként kigyulladhat egy lakóház – olvasható a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
A gödöllői, Fürdő utca felől megközelíthető zsidó temető kerítésének és síremlékeinek részleges felújítása érdekében a helyi önkormányzat pályázatot nyújt be a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványhoz – erről Gémesi György saját hatáskörben határozott június 17-én.
A közfoglalkoztatottaknak a támogatott tevékenységbe történő bevonását preferáló, 452 millió forintos összfinanszírozású pályázaton temetőnként legfeljebb bruttó 20 millió forintos vissza nem térítendő dotáció nyerhető el. A támogatási intenzitás száz százalékos és az összeg előleg formájában is igényelhető. Mindez azt jelenti, hogy az önkormányzatnak nem szükséges erre a célra anyagi fedezetet biztosítani. Annyi kitétel azonban van, hogy nyertes pályázat esetén a városvezetésnek vállalnia kell a temető 10 éven át történő fenntartását.
A pályázat benyújtásának határideje július 2-a volt, a beérkezett igények elbírálásáról várhatón augusztusban születik végleges döntés.