Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Hagyományos hazai ízek a gödöllői Pap Kolbászműhelyből

2020-05-10 11:01:55

Szűk nyolc hónappal ezelőtt, 2019 szeptemberében Nagy István agrárminiszter jelenlétében adták át a Pap Kolbászműhelyt a Gödöllői Üzleti Park területén. A zöldmezős, mindent egybevetve 325 millió forintból megvalósított, 14 új munkahelyet teremtő beruházást több mint 103 millió forinttal támogatta a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap.

A jelenleg napi 1,5 tonna gyártási kapacitású húsüzem megnyitásával egyidőben új márkatermék-család is született: az Original Pap kolbász a családi recept alapján, sertéshúsból, csípős paprikával készül, a Pap Optimal csemege sertéskolbász csökkentett só és zsírtartalmával az egészségtudatos vásárlókat célozza majd, míg az Organic variánsok természetes, hazai állattenyésztésből származó ízeket (szürkemarha, szarvas, kacsa, liba, emu, őz, vaddisznó és hal) vonultatnak fel. Ráadásul, a gyártás során arra is hangsúlyt fektetnek, hogy eredetvédett szegedi fűszerpaprikát, és Bátya térségéből származó magyar fokhagymát használjanak fel.

Találkozásunkkor Pap Krisztián (képen), a kolbászműhely tulajdonosa büszkén említette, hogy a kolbászkészítés öröksége édesapjától származik. Valódi, hazai, a kézműves árukat idéző prémium minőségű, 25 éves múltú receptúra alapján készülő termékeket állítanak elő, kizárólag magyar alapanyagokból. Nem használnak gyorsérlelést és valódi fán füstölnek. Teszik ezt környezetbarát módon, a legmodernebb technikai felszereltséggel.


Amikor arról kérdezem Pap Krisztiánt, mikor alakult ki a nála a kolbászkészítés iránti szenvedélyes érdeklődés, azt felelte: kiskorában, szinte gyerekként csábult el. Ez, persze, nem volt meglepő, mivel édesapja és társai egy kis húsüzemet működtettek, ahol megtanulhatta a szakma alapjait. Bár, élete során a gasztronómia több területén is kipróbálta magát, elsődleges célja mindig is egy saját kolbászműhely létrehozása volt, ahol újat tud alkotni.

Az elképzelést mintegy négy esztendeje tett követte. Pap Krisztián Gödöllőn, a város délnyugati határában lévő üzleti park területén lelt ideális helyszínre, ahol 2018-ban kezdődtek meg a kolbászműhely építésének előkészületei és munkálatai. Tavaly szeptemberben pedig megtörtént a kolbászműhely átadása.
Korunk kívánalmainak mindenben megfelelő, okosház-elven működő 636 négyzetméteres üzem energiaszükségletének egyharmadát a napelemek adják, a gépek működési hője fűtést támogatja, és a csapadékvizet is hasznosítják. Miként az a cég honlapján is olvasható: az épület hasznos alapterületéből 80 négyzetméteren hűtenek, 110 négyzetméteren darálnak, kevernek, töltenek, 30 négyzetméteren füstölnek, 120 négyzetméteren érlelnek, 40 négyzetméteren csomagolnak, az üzem többi részét pedig az irodák és az öltözők foglalják el.

A jövőt illető tervek megvalósítási folyamatában Pap Krisztián a termelés bővítését említette elsőként. Ezen kívül eltökélték, hogy termékeikkel rangos díjat és címet szeretnének megszerezni, illetőleg a külföldi piacok minél gyorsabb és sikeresebb meghódítására is kihívásként gondolnak. Teszik ezt úgy, hogy „A hagyomány újratöltve” mottót szem előtt tartva, vallják, a minőség a legjobb üzleti terv.

Visszatérve szűkebb pátriánkhoz, adódott a kérdés: a gödöllői és környékbeli vásárlók hol juthatnak hozzá a Pap Kolbászműhely termékeihez? A cég tulajdonosa elmondta, hogy jelenleg főként Pest megyei hentesüzletekben, boltokban lehet kapni kolbász- és szalámi különlegességeiket, és ezen lelőhelyek listája honlapjukon elérhető. A gödöllőiek szerencsésebbek, hiszen a város több üzletben is találkozhatunk az ínyencségekkel, elsősorban a Gödöllő Coop bolthálózatában. Ezen kívül fesztiválokon, közösségi eseményeken, rendezvényeken ugyancsak megkóstolhatók a hazai alapanyagokból készített finomságok, hiszen az alábbi képen is látható, erre a célra kialakított járművük (food truck) járja az országot. A kolbászimádók legnagyobb örömére.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online