Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllőn érték tetten a szerszámgép-tolvajokat

2020-05-04 10:46:02

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály nyomozói április 30-án ütöttek rajta egy betörőpároson Pest megyében, miután egy építkezés mellől szerszámgépeket loptak.

A 38 éves P. Viktor és társa, az 52 éves C. Róbert a rendőrök látókörébe egy korábbi, XIII. kerületi betörés kapcsán kerültek, akkor a nyomozás adatai szerint a két férfi egy angyalföli építkezés konténereit feszítette fel. Az elkövetők a konténerekből több mint 8 millió forint értékben vittek el szerszámgépeket. A nyomozók a kamerafelvételek elemzését követően megállapították, hogy a lopás előtt az elkövetők először egy személyautóval feltérképezték az építkezéseket, majd a kiszemelt helyszínre egy hátsó emelőfalas teherautóval mentek vissza, hogy a nagyobb súlyú gépeket is el tudják vinni.

A nyomozók a felvételek alapján azonosították az autók típusait, majd április 30-án a XV. kerületben felfigyeltek egy, a kamerafelvételeken szereplő tehergépkocsira. A rendőrök a teherautót Gödöllőig követték, ahol az autóban ülő két férfi egy építkezés mellett álló autó platójáról leemelt egy szerszámgépet, majd megpróbáltak elmenekülni.
A rendőrök a teherautó utasait elfogták, majd a gépkocsi rakterében, valamint az egyik férfi lakásán tartott kutatás során talált szerszámgépeket lefoglalták.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztály nyomozói P. Viktort és C. Róbertet 3 rendbeli lopás bűntett, 1 rendbeli lopás bűntett kísérlet és 1 rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Forrás: police.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online