Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Amit az arcmaszkokkal kapcsolatos légzésvédő szabványokról tudni érdemes

2020-04-08 10:13:47

A koronavírus-járvány idején a különféle szájmaszkok és légzőmaszkok igencsak keresett árucikknek minősülnek. Viszont, nem árt tudni velük kapcsolatban azt sem, hogy milyen mértékű védelmet képesek biztosítani a számunkra.
Pontosan ennek a védelemnek a definiálására dolgozták ki azokat a légzésvédő szabványokat, amik egyfajta térképként is szolgálnak az egyes maszkváltozatok hatékonyságát illetően. A cikk keretei között ezeket a szabványokat fogjuk bemutatni.

Önmagában egy tetszőleges maszk viselése még nem jelent garanciát a vírus elkerülésére

Kifejezetten fontos eloszlatni a maszkok viselésével kapcsolatosan tapasztalható tévhiteket, illetve fals információkat. Sokan gondolnak úgy a légzőmaszkokra és a szájmaszkokra, hogy ezeket viselve gyakorlatilag 100%-os védettséget adnak a koronavírus-fertőzéssel szemben.

A védelem biztosítása természetesen adott lehet a maszk viselése által, ugyanakkor a védekezés szintje már sokkal inkább a kérdőjeles kategóriába tartozik. Merthogy két maszk között is lényeges különbség mutatkozhat abban a tekintetben, hogy milyen mértékben képesek védeni a viselőjüket a járvánnyal szemben.


Pontosan mik azok a légzésvédő szabványok?

A jelenleg beszerezhető szájmaszkok és légzőmaszkok hatékonyságának a sztenderdizálása végett került kidolgozásra egy olyan egységes szabványrendszer, amelyet alapul véve meg lehet győződni egy maszk védelmi szintjéről.

Az Egyesült Államokban erre az N95 amerikai standard, Európában pedig az FFP, vagyis, filtering face piece szabvány alkalmazása vált elterjedtté. Természetesen, az egyes szintek kapcsán kiemelt indikátor a szűrés hatékonysága.

Vagyis, a piacon beszerezhető maszkok szűrési kapacitásának meghatározásakor azt vették alapul, hogy a vizsgált maszk milyen arányban képes kiszűrni a 0,3 mikronnál nagyobb méretű részecskéket. Ez lett tehát képletesen szólva az alap mértékegység, ehhez kell igazítani minden egyes jelenleg alkalmazott típust.

Milyen szintjei vannak a légzésvédelemhez használatos maszkoknak?

A jelenleg érvénybe lévő szabványok között az FFP1 mellett 80%-os, az FFP2 esetében 94%-os, az N95 kapcsán 95%-os, az FFP3-nál 99%-os, az N100 értéknél pedig a 99,97%-os szűrő kapacitást lehet feltüntetni.

Hogyha a feltüntetett értékeket jobban megvizsgáljuk, illetve összevetjük az amerikai és európai sztenderdeket, akkor levonhatunk néhány alapvető következtetést. Az N95 például az FFP2-nek, az N100 pedig az FFP3-nak a megfelelőjeként is értelmezhető.

Ami pedig az N95/N100 és az FFP2/FFP3 kombinációkat illeti, lényegi különbség nem igazán áll fenn köztük. Merthogy, minimum 94%-ban képesek ezek a maszkok megszűrni a levegőben szálló részecskéket, ennek megfelelően védelmet biztosítanak a viselőjüknek.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online