Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Milyen utóélete lesz a Szövetség Gödöllőért Gémesi Györgyhöz intézett nyílt levelének?

2020-03-25 18:39:25

Március 19-én nyílt levelet intéztek Gémesi Györgyhöz azon gödöllőiek, akik károsnak és felelőtlennek ítélték meg a polgármesternek a koronavírus okozta veszélyhelyzetben nagy nyilvánosság előtt tett kijelentéseit. Az aláírók között orvosok, közéleti szereplők és vállalkozók egyaránt fellelhetők, és időközben több százan csatlakoztak a kezdeményezés tartalmi pontjaihoz, amik közül élre kívánkozik a városháza átépítésére és bővítésére elkülönített 700 millió forint költségvetési tartalékba helyezése, az egészségügyi központ támogatása, a kommunális adó beszedésének felfüggesztése, valamint a fizetőparkolás átmenti megszüntetése.
A Fidesz-KDNP színeiben önkormányzati képviselői mandátumot szerzett Kolozs Csaba a Szövetség Gödöllőért csoport nevében részletezte a levél megírásának fontosságát, hangsúlyozta az együttműködési szándékot és a visszajelzésekről is beszélt. Gémesi György országosan is elhíresült trágár bejegyzéseit azonban nem minősítette. Azt azonban elmondta, hogy rendkívüli ülés összehívását fontolgatják.



Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online