Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Október 23-án a délelőtti órákban zajlott le a városi megemlékezés-sorozat az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából. Ahogy azt megszokhattuk, idén is a gödöllői nemzetőrség egykori épületének (Bezsilla-villa) Szabadság út 9. szám alatt lévő kertjében a négy esztendővel ezelőtt felállított emlékműnél koszorúztak magánszemélyek, illetve az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzatok, a különböző helyi intézmények és szerveztek, valamint a politikai pártok képviselői.
Gödöllői szemszögből nézve minden bizonnyal a hónap híre volt, hogy 40 milliárd forintos – részben OTP Banki, részben kormányzati – támogatás szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A nem mindennapi finanszírozási konstrukcióval megvalósuló beruházás-sorozat kapcsán számos dezinformáció (szalonképesebben: tévhit) látott napvilágot, főleg a közösségi oldalakon megjelent hírek kommentjeiben. Azt gondoltuk néhány tény(adat) tisztázásra szorul, ezért dr. Ujváry Tamást, a gödöllői műemlék-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatóját kértük meg arra, hogy segítsen eloszlatni az olvasói és kommentelői „félreértéseket”.
Idestova 114 éve, 1911. november 25-én indult meg a HÉV-közlekedés Gödöllőn. A ma már H8-as jelzésű gödöllői HÉV-vonal első, villamosított szakasza a budapesti Keleti-pályaudvar és Cinkota között szállított utasokat. Később Kerepes lett a végállomás, majd átadták a forgalomnak a Kerepes és a gödöllői MÁV-állomás közötti, 12,8 kilométer hosszúságú szakaszt. A villamos- és gőzüzemre egyaránt berendezett pályatest felépítményét 30 kilogramm/folyóméter tömegű sínekből építették és 12 tonna tengelyterhelést engedélyeztek rajta. Érdekesség, hogy a „villanyos” eredetileg kék színű volt, zöldre az 1933-as cserkész-világtalálkozó idején festették.
A Pest Vármegyei Főügyészség kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi piacon megjelenő magán-egészségügyi szolgáltatók kapcsán a fogyasztói jogok betartására. Az ügyészség ellenőrzései e körben számos esetben jogsértést tártak fel, mondván: a magán-egészségügyi szolgáltató általános szerződési feltételei sok esetben tisztességtelennek tekinthetők – olvasható a vádhatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Február 13-án tartotta az idei esztendő első rendes ülését a gödöllői önkormányzat a VÜSZI Kft. Dózsa György úti épületének második emeleti tárgyalójában. A városatyák – többek között – az alábbi kérdésekben is döntöttek:
• Az önkormányzat – az óvodai ellátás legalább 15 évig terjedő folytatási kötelezettségének kikötése mellett – 2 millió forintért értékesíti a Weöres Sándor Oktatási, Kulturális és Szabadidő Egyesületnek (korábban Waldorf-pedagógiai Egyesület) az Isaszegi út 11. szám alatt található ingatlanon lévő 72 négyzetméteres tulajdonrészét.
• Határozat született arról, hogy a városvezetés két nevelési évre, azaz: a 2021-2022 nevelési év végéig biztosítja a Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola logopédiai alsó tagozatos osztályinak elhelyezését az önkormányzati tulajdonú Mátyás király utca 10. szám alatti ingatlanban.
• A Gödöllői Német Nemzetiségi Önkormányzat március 1-jétől számítva – tároló céljára – öt évre ingyenes használtba kapja a Palotakert 2. szám alatti épület alagsorában található 26 négyzetméteres önkormányzati tulajdonú helyiséget.
• Újabb Deák téri önkormányzati tulajdonú lakást adtak bérbe munkakör ellátásának elősegítése céljából. Ezúttal a polgármesteri hivatal adóirodájának munkatársa költözhet be a kettes jelzésű épület első emeleti, másfél szobás hajlékába. A bérleti jogviszony február 20-án kezdődött, és a munkaviszony időtartamára, de legfeljebb két évre, vagyis, 2022. február 14-ig áll fenn.
• Zárt ülésen született döntés arról, hogy Szőke Ernő Péter a Kalória Kft., ifjú Varga Árpád a Művészetek Háza Gödöllő Kft., Simon Gellért az Erzsébet királyné Szálloda Kft., míg Ledniczky Katalin Ágnes a Piac Kft. felügyelő bizottságának tagja legyen.