Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter egyedi céltámogatásával egy eddig ismeretlen Erzsébet királyné portréval bővült a Gödöllői Királyi Kastély gyűjteménye. A hírt a szaktárca vezetője együtt jelentette be július 1-jén dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával. A különleges műalkotás Georg Raab, az osztrák császári udvar egyik legjelentősebb portréfestőjének munkája – olvasható a Gödöllői Királyi Kastély hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
A Hangjegy Színház nyári sorozata, a Sisi nevét viselő, július 7-e és 20-a között lezajló, nyolc programból álló előadásfolyam megtölti élettel a Gödöllői Királyi Kastély parkját. Az érdeklődők népszerű produkciókat láthatnak a csillagok alatt, fergeteges művészek tolmácsolásában.
Mozgalmas és sikeres évet zárt 2019-ben a Gödöllői Királyi Kastély, amelynek munkatársai az idei évre is ígérnek kulturális csemegéket. Dr. Ujváry Tamás, a műemlék-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója rekordokról és titkokról, illetve az idei tervekről egyaránt beszélt a vele készült interjúban. Sőt, azt is elárulta, melyik országból érkezett a legtöbb látogató tavaly. Meg fognak lepődni…