Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Táborok kis zseniknek

2020-01-07 10:00:13

A nyári táborok közül a gyerekek többsége a sport- és élménytáborokat vagy a nyelvi felkészítőket részesíti előnyben. Akadnak azonban – akár a gödöllői érdeklődők között is – olyanok, akik a vakáció ideje alatt is szeretnék tudásukat, ismereteiket gyarapítani. Az alábbi lehetőségeket nekik találták ki.

Robotika és programozás (PEOPLE TEAM)
A Tech + Jövő csomag egyre népszerűbb a PEOPLE TEAM táborait kedvelők körében. Nem véletlen, hogy 2020-ban már öt szekció indul e témán belül. A robotika és a programozás iránt érdeklődő gyerekeket külön csoportba várják a szervezők a nagy táboron belül, ahol az egyhetes turnus alatt megismerhetik a programozás minden csínját-bínját, sőt azt is megtanulhatnak önálló elképzelések alapján saját robotot tervezni, összerakni és irányítani. Az ottalvós (vagy a közelben lakók számára választható bejárós) tábor tematikus óráin túl közösségi programok, sportolási lehetőségek, izgalmas előadások, esti show-műsorok és versenyek teszik még emlékezetesebbé a turnusokat.

Játéktervező tábor (HelloWorld)
Szeretnél saját magad alkotta játékkal előrukkolni? Akkor a HelloWorld táborát neked találták ki! Akik e mellett a tábor mellett teszik le a voksukat, napjaink legfelkapottabb játékainak működésébe nyerhetnek bepillantást, a Unity 3D alapú programozással pedig a saját képzeletbeli világukat is megalkothatják. A budapesti napközis tábor oktatói mindemellett az Android alapú játékfejlesztés és a VR programozás rejtelmeibe is beavatják a gyerkőcöket. Az első magyar Unity tematikájú táborba bárki jelentkezhet, akit érdekel a játéktervezés, mivel a szervezők azokat is szívesen látják, akiknek nincsenek programozási ismereteik.


Drónépítők és -pilóták
(PEOPLE TEAM)
A PEOPLE TEAM Tech + Jövő szekciójának szervezői ebben a táborukban elsősorban a drónok iránt érdeklődő gyerekekre számítanak. A tábor ideje alatt gyakorlott oktatók segítségével készítheti el mindenki a saját távirányítású repülő szerkezetét. Sőt, a táborozók azt is megtudhatják, hogy mi a titka a tökéletes repülésnek. A kezdő és haladó pilóták szimulátorokkal kezdik a tanulást, de a turnus végén már élesben is megmutathatják, mit sajátítottak el a választott turnusban: bámulatos flipeket és rollokat. Magyarország első drónépítő táborából senki nem mehet el üres kézzel: a résztvevők egy kis drónnal gazdagodhatnak a táborzáráskor.

3D animációs tábor
(Etalon School)
Az Etalon School táborát választók a Blender program segítségével megtanulhatják a 3D animáció alapjait, majd megalkothatják saját modelljeiket és animációikat. A napközis tábor délutáni foglalkozásain szakemberek tartanak elméleti és gyakorlati előadásokat a 3D vizualizációról. A kötött programokat olyan izgalmas lehetőségek egészítik ki, mint például a 3D nyomtatás vagy egy animációs stúdió meglátogatása.

Kis Tudós Tábor (ELTE TTK)
Ezt a tábort az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara szervezi a fizika, a kémia, a biológia és a földrajz iránt érdeklődőknek. Az általános iskoláskorú gyerekek egyetemisták segítségével kalandozhatnak a tudományok rejtelmeiben és kedvükre kísérletezgethetnek. Az interaktív workshopokat és előadásokat napközis foglalkozások keretében az ELTE  Egyetemi Könyvtár Természettudományi Kar könyvtárépületében tartják.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online