Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Többlet pénzügyi igényt érvényesít a Volánbusz a gödöllői önkormányzattal szemben

2019-08-23 11:08:33

Augusztus 22-i, rendkívüli összejövetelükön a települést irányító grémium tagjai határozatba foglalták, hogy elfogadják a helyi közösségi autóbusz-közlekedés, mint kötelező közszolgáltatás lebonyolításáért felelős Volánbusz Zrt. 2018. évi gazdálkodási tevékenységéről szóló beszámolót és a tevékenység elvégeztetését az év végéig fenntartják.

Ezen felül döntés született arról is, hogy az önkormányzat a helyi közösségi közlekedés támogatása tárgyában kiírt pályázattal kapcsolatban nyilatkozik, miszerint: a helyi közösségi közlekedés működtetéséhez és fejlesztéséhez, illetőleg a Volánbusz Zrt. szolgáltatásának finanszírozásához erre az évre vonatkozóan a pályázat benyújtásáig nettó 121.354.719 forint összegű, saját forrásból származó, vissza nem térítendő önkormányzati támogatás átadásával járult hozzá.

Érdemes megjegyezni, hogy a január végén elfogadott 2019-es városi költségvetésben erre a feladatra 110 millió forintot terveztek be. A Volánbusz Zrt. tavalyi évről készült beszámolójában nettó 32.457.521 forint többletfinanszírozási igény merült fel (ezt az összeget a csaknem 121,4 millió forintos tétel tartalmazza), amire a közszolgáltatási szerződésben foglaltak alapján vált jogosulttá a szolgáltat közlekedési társaság.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online