Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Bátor döntésre biztatnak az Ellenzéki Összefogás - Gödöllő 2019 jelöltjei

2019-08-12 11:13:40

Néhány nappal ezelőtt eldőlt, hogy a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Párbeszéd és a Jobbik – a Szolidaritás Mozgalom támogatásával – Ellenzéki Összefogás Gödöllő 2019 elnevezéssel közösen indul az október 13-ára kiírt önkormányzati választáson városunkban.

A bejelentés óta eltelt idő alatt lefolytatott egyeztetések során véglegesítették, hogy az ellenzéki összefogás színeiben ki száll harcba a polgármesteri székért, és kik az egyéni körzetek mandátumáért. Íme, a névsor:

Polgármester-jelölt: Kovács Barnabás

Körzeti jelöltek
I.
(Máriabesnyő-Fenyves): Sviszt László
II.
(Máriabesnyő-Antalhegy, Csanak): Magyar István
III.
(Blaha): Gyulai Éva
IV.
(Haraszt): Svisztné Kis Ildikó
V.
(Kazinczy-lakótelep és környéke, Röges): Varga Imre
VI.
(Városközpont): dr. Varga Zoltán
VII.
(Szent János utcai lakótelep és környéke): Ladosné Pozsár Éva
VIII.
(Kertváros és Palotakert): Kovács Barnabás
IX.
(Egyetem és Köztársaság út környéke): dr. Pápai Éva
X.
(Alvég): Hódi Károly


Böngészve a jelöltek listáját, adalékként szolgálhat, hogy az idei választáson induló szervezetek közül az Ellenzéki Összefogás az első, amelynek polgármester-jelöltje egyéni választókörzetben is indul. Kovács Barnabás korábban három alkalommal (2006, 2010 és 2014) kísérelte meg elnyerni a város első emberének járó tisztséget.

A csapatban három olyan jelölt van, aki vagy volt már, vagy jelenleg is önkormányzati képviselő Gödöllőn: Svisztné Kis Ildikó (2006-ban, listáról történt bejutása után egy hónapig, majd lemondott), dr. Pápai Éva (2002-2006, a IX. számú körzet egyéni képviselője), Kovács Barnabás (2002-től napjainkig listás képviselő).


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online