Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Büntetőfeljelentés követi a gödöllői tüdőgondozó-telek értékesítését

2019-05-30 14:34:55

Május 30-án többségi döntés született arról, hogy a gödöllői önkormányzat értékesíti a helyi tüdőgondozó Ady sétányon található épületét, valamint a régi postaépület melletti belvárosi telket. Azonban, mielőtt szavazatukkal a végső döntés kimondták volna a képviselők, kis híján botrányba torkollott vita kerekedett.

Simon Gellért (Fidesz-KDNP, képen balra) az ülés elején, a napirendi pontok ismertetésekor ügyrendben kért szó, és azt szerette volna indítványozni, hogy a tüdőgondozó épületének eladását megfogalmazó előterjesztést vegyék le a napirendről. Gémesi György ezt azzal utasította vissza, hogy szerinte nem ügyrendi kérdésről van szó.

Ekkor – némi értetlenkedő mosolygás kíséretében – ennyiben maradtak a felek, majd a napirendhez érve, Simon Gellért elmondta, hogy ha a város 60 millió forintért értékesíti az ingatlan-együttest, akkor – a mutyizás lehetősége mellett – mintegy 140 millió forintos kár éri a települést, aminek vállalni kell majd a büntetőjogi következményeit. Kijelentését arra alapozta Simon Gellért, hogy a közel 2.200 négyzetméteres telekingatlanon, aminek négyzetméter ára 60 millió forintos eladási árnál alig 27.500 forint, többszintes, 5.000-5.500 négyzetméteres objektum létesül, vagyis: a szintterület beépítési mutató ismeretében, illetve a postaépület melletti telek csaknem 94 ezer forintos négyzetméter-árával számolva, kevéssel több mint 200 millió forintért kellene eladni a tüdőgondozó épületénél lévő telkeket, hogy ne érje veszteség a helyi költségvetést. Simon Gellért a döntés elhalasztását szorgalmazta, és azt is, hogy a fenitek figyelembe vételével készüljön új értékbecslés és pályázati kiírás.


Gémesi György először annyit kérdezett képviselőtársától: most fenyeget? Majd megfogalmazta, hogy áll a jogi eljárás elébe. Érvként elmondta, hogy ebben az esetben nem csupán egy ingatlan eladásáról van szó, hanem arról, hogy Gödöllőn bővülhet a minőségi egészségügyi ellátás és az ilyen jellegű szolgáltatások köre, ami kedvez az itt lakóknak, sőt, esetleg annak is, hogy mérsékelje az orvosok külföldre vándorlását.

A szócsatába két lokálpatrióta klubos képviselő, Halász Levente és Pelyhe József alpolgármester is beszálltak. Előbbi főként a mutyizás visszautasítására helyzete a hangsúlyt, utóbbi pedig – miután utalt arra, hogy a lényeg a hasznosítás funkciójában rejlik – azt vetette fel, hogy a most épülő uszoda területén is sok lakást lehetett volna építeni.

Ez utóbbi felvetésre az egyebek napirendi pont során Vécsey László reagált. A kormánypárti országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: az alpolgármester hasonlatának akkor lenne valóságalapja, ha az állam egy 400 négyzetméteres kacsaúsztató létesítésére hirdette volna meg a telket, majd az eladáskor kiderül, hogy a nyertes vállalkozó ehelyett egy többmilliárd forintos uszodát épít rajta.
Gémesi György nem értette a hasonlatot, ezt követően pedig nem biztosított további hozzászólási lehetőséget Vécsey Lászlónak, aki felpattant a helyéről és elhagyta a termet.

A történet egyelőre ott tart, hogy – mivel az ingatlan értékesítéséről határozat született – a városi vagyon nyilvánvalóan áron aluli kiárusítása miatt büntetőfeljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online