Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kormányzati jóváhagyás hiányában adott felhatalmazást hitelfelvételre a gödöllői képviselők többsége

2018-12-13 10:15:25

Mintegy 10 hónapja született döntés arról, hogy a gödöllői városvezetés 410 millió forintos hitel felvételével kívánja finanszírozni a helyi közvilágítás fejlesztését. Időközben további részletek is tisztázódtak az elképzeléssel kapcsolatosan (például: kiválasztották a hitlefolyósító pénzintézetet), ám a banki forrás megkaparintásához szükséges kormányzati jóváhagyás eddig nem született meg.

Ez, a cseppet sem mellékes körülmény, valamint az, hogy az indítványt a határozatképtelen pénzügyi bizottság nem támogatta, nem zavarta a gödöllői képviselőtestület tagjainak többségét abban, hogy – 11 igen, 3 tartózkodás szavazati aránnyal – felhatalmazást adjanak a polgármesternek a kölcsönszerződés aláírására, azzal a kitétellel, hogy a kontraktus hatályba léptetésének feltétele a kormányzati engedély megléte.

További csavart jelent a történetben, hogy a hitelt még ebben az évben le kell hívni, ellenkező esetben – feltehetően időigényes – módosítási folyamat venné kezdetét. A banki hitel lehívásának feltétele a vállalkozó által kibocsátott számla másolatának csatolása, csakhogy a vállalkozó kiválasztása még nem történhetett meg, ezáltal számla sincs. Ezt úgy hidalnák át, hogy az önkormányzat egy technikai számlára folyósíttatná az összeget, ami csak akkor kerülhet át a város költségvetési számlájára, ha a szerződésben kikötött feltételek teljesültek.


Stúdióbeszélgetések Gödöllő és környező települések sportolóival

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online