Vissza normál nézetbe Nyomtatás

A gödöllői kastély titkos élete

2018-11-01 11:05:13

Először készül időszaki kiállítás a gödöllői kastély azon időszakáról, amikor az épületben egymás mellett kapott helyet szovjet laktanya, idősek otthona és magyar honvédségi lakássor – olvasható a gödöllői műemlék-együttest működtető gazdasági társaság honlapján.

A gödöllői kastély munkatársainak szakmai irányításával a nyár elején kezdte meg a munkát egy csapat diák, akik vállalták, hogy felkutatják ennek a – 1950-től 1990-ig tartó – 40 évnek a még fellelhető emlékeit és a korosztályuk számára is befogadható kiállítást rendeznek belőle.

A diákok a nyár folyamán megismerkedtek a kastély épületével, jártak restaurátor-műhelyben, részt vettek videós képzésen, kutattak a Hadtörténelmi Levéltárban, néztek kastélyban forgatott filmeket. Ellátogattak kiállításokra és magángyűjteményekbe, dolgoztak a romtúrák lebonyolításában, ami szintén a szemtanúk motiválását célozta.
Augusztusban, a háromnapos táborban még intenzívebb munkára volt lehetőségük. Tanultak kiállítás-rendezést, kreatív írást, forgattak reklámfilmeket, ebből az időszakból való porcelán-töredékeket ástak ki és tisztítottak meg. Interjúkat készítettek olyan szemtanúkkal, akiknek még személyes emlékeik vannak ezekről a helyszínekről. A diákok – a közösségi média segítségével – nagy szimpátiát és támogatottságot váltottak ki a helyi lakosokból, akik számos történettel és a kastélyból származó eszközökkel, tárgyakkal segítették a munkájukat.


Az így összegyűlt ismeretek, illetve tárgyi anyag alapján közösen meghatározták a kiállítás célját, célcsoportjait és tematikáját. A kastély egyik szolgálati lakásában „élő” kisfiú, Misi szemével szeretnék láttatni ezt az izgalmas, zárt világot, ami most is hatással van azokra, akik kapcsolatba kerültek vele.
A diákok nagy lelkesedéssel vettek részt a terek kialakításában, a tárgyak tisztításában, az installáció kivitelezésében. A legnagyobb élményt a személyes sorsok, történetek megismerése jelentette számukra, ezért ezekből egy válogatást az enteriőrök monitorjain is megmutatnak.

A projekt résztvevőivel közösen olyan kiállítás készült, ami nem tekinthető lezárt egésznek. A tárlat hangsúlyozottan azt a célt is szolgálja, hogy a közöttünk élő szemtanúk saját emlékeikkel kiegészíthessék, gazdagíthassák a Gödöllői Királyi Kastély legújabb időszaki látványosságát, ami november 8-tól 2019. április 28-ig tekinthető meg az épületegyüttes Rudolf-szárnyának második emeleti teremsorában.

Belépődíj:
1.200 forint (felnőtt), 600 forint (diák). Kombinált jegyek (állandó+időszaki kiállítás) 3.500 forint (felnőtt) és 1.900 forint (diák). A gödöllőiek 200 forintért (felnőtt), illetve 100 forintért (diák) tekinthetik meg a tárlatot.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online