Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Pofonnal távoztak Csömörről a gödöllői kézisek

2018-10-19 01:23:19

NB II. Északi-csoport, 6. forduló:
Csömör KSK – Gödöllői KC 30-24
(17-11)

Nem igazán lehetett más célja Bartos Gábor együttesének a szomszédvárak regionális rangadóján, mint győzelemmel bentmaradni a csoport élmezőnyében. Más kérdés, hogy ezt kimondani és leírni sokkal könnyebbnek tűnt, mint a gyakorlatba valóra váltani.

Már a kezdeti percektől érzékelhető volt, hogy a hazai gárda semmit nem kíván a véletlenre bízni. Összeszedetten és hatékonyan terelték a játékszert, ami azzal is járt, hogy a gödöllőieknek nyomás alatt, más szóval, gólkényszerben kellett teljesíteniük. Mivel a támadójátékkal hadilábon álltak a vendégek, a félidőre komoly előnybe kerültek a csömöriek, akik a második félórában nem tették meg azt a szívességet, hogy kiengedjenek.
Bartos Gábor alakulatának jól jön a háromhetes bajnoki szünet, hogy rendezzék a sorokat.

A Gödöllői KC csapata 8 ponttal, 158-155-ös gólkülönbséggel a 4. helyen áll a csoport tabelláján. Következik: Gödöllői KC – ALBA-MÁV Előre november 11., vasárnap 15 óra, Hajós iskola tornacsarnoka. Az ifik 17 órától lépnek pályára a Komárom VSE ellen.

Ifjúságiak: Csömör – Gödöllői KC 27-18 (9-8)
Serdülők:
Gödöllői KC – Solymári SC 52-26 (32-14)


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online