Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Alig van árnyoldala az átépített Rönkvár játszótérnek

2018-08-09 18:46:50

Mintegy tíz hét elteltével lezárult a gödöllőiek körében Rönkvár néven elhíresült, bő három és fél évtizede megépített játszótér teljes körű felújítása. A többgenerációs, időseknek és különböző gyermek-korosztálynak is élményt nyújtó fejlesztésre bruttó 44 millió forintot irányoztak elő el mindannyiunk pénzéből. A rekonstrukció tárgyában kiírt közbeszerzési eljárást az isaszegi székhelyű Magyar kőris Kft. nyerte el, nettó 26,7 millió forintos ajánlatával.

Az átadás augusztus 9-én, a kora esti órákban történt meg, amire a környező lépcsőházak bejárataira kiragasztott meghívón is invitálták a lakosságot. A változó igényekhez igazodó, körbekerített (bejutás a zárható kiskapukon), stabilizált murvaburkolatú sétányokkal keresztezett Rönkvár játszótéren teljesen újjáépítették a várat a dombtetőn, mellette kötélpályát alakítottak ki, illetve – a Hajós iskolával szemközti területről történt átköltöztetéssel – műanyag burkolatú kosárlabdapályát és a gyerkőcök számára KRESZ-tesztpályát létesítettek. Új játszószereket is telepítettek, valamint megtörtént az öntözőrendszer vízéből táplált – előbb-utóbb kizöldülő – gyepes felületek és cserjék ültetése. Ivókutak ugyancsak vannak, túlmenően átalakult az eddig részben kerítésként szolgált padrendszer.


Azzal együtt, hogy a sokak számára kellemes időtöltéssel kecsegtető megújulásnak örülni kell, akad némi hiányosság is. Egyelőre – egy gesztenyefa-matuzsálemet és egy, oszlopokra kifeszített ponyvát leszámítva – nincs olyan köztéri tárgy, ami árnyékot adhatna a rekkenő nappali hőségben. Mi több, a nyári napfény melegének hatására a fémből készült csúszda is „süthet”.
Abban pedig csak bízni lehet, hogy minden korosztályba (beleértve az aprótalpúak kísérőit is) szorul majd annyi bölcsesség, ami hosszú távon kedvező hatással lesz a város legnagyobb játszótere állagának megóvására.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online