Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kevés az esélye, hogy idén kinyit a gödöllői egyetemi strand

2018-06-11 11:17:56

Csáky Zoltán sokak nevében, de gödöllői polgárként levelet küldött Balogh Péter Piusz O. Præm kormányzó perjelnek, a Gödöllői Premontrei Perjelség vezetőjének az egyetemi strand ügyében. Tette ezt azért, mert – mint fogalmaz – a gödöllői közállapotok anomáliájának egyike a strand, az uszoda hiánya.
- Egy 33 ezres lakosságú városnak évtizedek óta nincs uszodája, néhány esztendő kivételével strandja. Két esztendeje az egyetem kezelésében végre megnyílt a régóta bezárt strand, melynek működésében idén is reménykedtünk. Most, június elején az immár beköszöntött nyári kánikulában, zárt kapuk fogadják az arra járókat, és zöld hínár borítja a medence felszínét – olvasható Csáky Zoltán levelében.

A kérdéseket is megfogalmazó írásos megkeresés így folytatódik:
- Többek kérésére tájékozódtam: az egyetem részéről telefonon azt a választ kaptam, hogy már nem az övék a strand, azt a Rend kapta meg, több ingatlannal együtt, idén tavasszal. A strand helyreállítója és eddigi kezelője az egyetem részéről nem kapott felhatalmazást az idei nyitásra.
- Örvendetes, hogy a Premontrei Rend a fennállásának közelgő 900. évfordulójára nagy volumenű beruházásokkal rendelkezhet és ingatlanokat kap vissza az állami tulajdonból – teszi hozzá a levélíró, majd, az iránt érdeklődik, hogy amennyiben az egyetemi strand a Rend tulajdonába került, mit szándékozik tenni. Kinyit-e az idén? Egy strand megléte egy 33 ezres városban nem csupán sportolási lehetőség, hanem egészségügyi igény is. Sajnos, a gödöllői polgárok számára ez évtizedek óta nem adatik meg.
Egyetlen reményünk most Önökben van, hiszen a kiemelt kormányzati beruházásként már 2014-ben beharangozott, a Miniszterelnök Úr tavaszi gödöllői látogatásakor újfent megígért, a Fidesz választási kiadványában már megvalósultnak nevezett létesítményként bemutatott uszoda kivitelezéséből a helyszínen egyetlen kapavágás sem történt – zárul a levél.


Balogh Péter néhány napon belül válaszolt a hozzá intézett sorokra. Ebben – mások mellett – kifejtette: a kormány szándéka, hogy támogassa a Premontrei Rendet a közelgő évforduló kapcsán, aminek része néhány, környezetükben lévő terület visszaadása, ezzel is biztosítva a fejlődés lehetőségét.
- Bár a területek felülvizsgálásáról szóló kormányrendelet több mint fél éve megszületett már, és az átadásról szóló rendelkezés is közel két hónapos, az ingatlanok átadása (benne a strandé) az állam részéről még mindig nem történt meg. Sajnos, addig, amíg nem történik meg az átadás, nem rendelkezünk az ingatlanokkal, nem dönthetünk sorsukról. A strand nyitását egyébként mi is mindig nagyon vártuk a gimnázium területén szervezett nyári gyermektáboraink kapcsán – fogalmazott a perjelség irányítója.

Emlékezetes, hogy az egyetemi strandot a 2011-es nyári szezon végéig a VÜSZI Kft. – évről évre növekvő veszteséggel – üzemeltette. Ezt követően öt évet kellett várni, hogy – egy komolyabb horderejű felújítást követően – 2016 júliusában újra kinyisson a település egyetlen ilyen jellegű létesítménye. A két évvel ezelőtti fél szezonban és tavaly a SZIE Sport Kft-re hárult a vizes objektum működtetése, a jelekből ítélve azonban nagyon úgy tűnik, hogy a területátadás elhúzódása és a karbantartási munkák elmaradása miatt idén nyáron nem lesz lehetőség strandolásra az egyetem területén található létesítményben…


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online