Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Meghiúsult a gödöllői tüdőgondozó röntgengép-cseréjét szorgalmazó kalapozás

2018-04-19 17:22:36

Nem újkeletű történet, hogy elavult, ezáltal egyre sűrűbben javításra szorul az Ady sétányon található gödöllői tüdőgondozó több mint 40 éves röntgengépe. A csaknem 150 ezer fős lakosság egészségügyi problémáinak szűrésével és sokak légúti betegségének kezelésével foglalkozó szakintézményben a minap történt ilyen probléma, ami országos hírverést is kapott.

A gödöllői képviselőtestület április 19-i tanácskozásának egyebek napirendi pontjánál Gémesi György polgármester szóba hozta az esetet, és elmondta: kezdeményezte az ellátási körzethez tartozó településeknél, hogy létszámarányosan – egy főre vetítve 1.000 forintos hozzáhárulással – adják össze egy új gép árát, mintegy 140 millió forintot. A felhívásra – Gödöllőn kívül – Veresegyház és Isaszeg adott pozitív választ, így a „kalapozás” meghiúsult.
Gödöllő polgármestere azt is hozzáfűzte, hogy az önkormányzatok saját erőből képtelenek úrrá lenni a helyzeten, egyébként pedig az eszközfejlesztés, így a röntgengép cseréje is állami feladat. Ezért úgy döntött, megkeresi az illetékes szaktárcát, valamint a választókerület országgyűlési képviselőjét is, hogy segítséget kérjen az egészségügyi szakellátás veszélybe kerülése miatt igencsak szükségszerű fejlesztés mielőbbi végrehajtásához.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online