Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Dr. Dunai György lesz a gödöllői egészségügyi központ igazgatója

2018-04-19 09:38:10

Dr. Dunai György (képen) személyében egyetlen pályázó jelentkezett a gödöllői Tormay Károly Egészségügyi Központ igazgatói álláshelyének betöltésére. A közgazdász diplomával is rendelkező 40 éves csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos Tahitótfalun lakik, és a budapesti Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központ egészségügyi koordinációért felelős szakmai igazgatóhelyettesi tisztségét cseréli a gödöllői „SZTK” irányítására.

Kinevezését a gödöllői képviselőtestület tagjai ellenvetés nélkül támogatták, ezáltal dr. Dunai György július 1-jétől veheti át a Petőfi Sándor utcai központú egészségügyi intézmény vezetését, és megbízatása 2023. június 30-ig szól. Pótlékokkal együtt számolt havi járandóságát bruttó 700 ezer forintban állapították meg.

Az újdonsült direktor pályázatában – mások mellett – fontosnak tartotta megemlíteni, hogy munkájában a legfontosabb az emberségesség, partnerség, a problémák emberközpontú megközelítése, a minőségügyi szemlélet és a megfelelő kommunikáció.
Ezen felül kiemelt jelentőségűnek nevezete a meglévő létszám hatékony felhasználását, aminek elérése érdekében célja a munkakörnyezet javítása, szakképzések, továbbképzések támogatása, motivációs módszerek kidolgozása. Elérendő célként fogalmazta meg a jelenlegi orvos csapat megtartását, valamint azt, hogy a fiatal szakorvosokat az intézmény elérje, foglalkoztassa, és motivációs eszközökkel megtartsa. Az intézmény jelenlegi szakembereinek megtartásához, illetve újabb szakemberek szerzéséhez azonban az önkormányzat pénzügyi támogatása is szükséges – fogalmazott dr. Dunai György.


Az Invitel IP TV és Digitális kábeltévé előfizetéseivel HD minőségben is élvezheti a TV csatornák műsorait.

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online