Két díjat is nyert az Invitel az kliensek értékelése alapján
Február 22-én több mint 1.500 üzlet tesztelése és 6.500 ügyfél értékelése alapján kihirdették a „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” címmel fémjelzett verseny eredményét. A Gödöllőn is szolgáltató Invitel 6. alkalommal került fel a dobogóra, idén két kategóriában is – a nagyvállalati szegmens jelöltjeként „személyes ügyfélkiszolgálás” és „telefonos ügyfélkiszolgálás” kategóriákban – második helyezést ért el.A nívós díj odaítéléséhez számos kritériumnak kellett megfelelniük a pályázóknak, a rangsorolás pedig konkrét méréseken alapult. Egy-egy résztvevő vállalat teljesítményét 60 százalékban saját ügyfelei véleménye és a kiszolgálás minőségével kapcsolatos elégedettsége, 40 százalékban pedig az általánosságban elvárt sztenderdek teljesítése határozta meg. Próbavásárlással teszteltek több mint 1.500 üzletet és ügyfélkiszolgálási pontot, illetve ezzel párhuzamosan csaknem 6.500 ügyfél visszajelzését is összegyűjtötték. Ezek elemzése után alakult ki a díjazottak végső sorrendje.
A 2009. óta minden évben megrendezett, „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” versenyen hatodszor indult az Invitel. Eddig minden alkalommal dobogóra került, és az idei sem volt kivétel: két kategóriában is második helyezett lett, a távközlési cégek közül pedig mindkét kategóriában a legjobb eredményt érte el. Az Invitel szerint ez a helyezés az egész szervezet munkáját dicséri, de különösen az ügyfélkapcsolati pontokon dolgozó munkatársak magas színvonalú és elkötelezett hozzáállását, akik nap, mint nap személyesen képviselik a céget az ügyfelek felé.
- Nem lehet eléggé hangsúlyozni a motivált, sok éves tapasztalattal rendelkező ügyintéző kollégák és az ő munkájukat közvetlenül irányító, támogató, rutinos csoportvezetők szerepét ebben a sikerben – ez egyben a legnagyobb üzleti értékünk is. Ők teszik lehetővé ügyfeleink számára az egyszerű és kényelmes ügyintézést, az udvarias, empatikus kiszolgálást és a gyors problémamegoldást. Büszkék vagyunk kollégáinkra és a jövőben is mindent megteszünk azért, hogy ezt az egységes csapatot megőrizzük – emelte ki a díj kapcsán Béres Bálint, az Invitel ügyfélszolgálati igazgatója.
A professzionális ügyfélkezeléshez elengedhetetlen az állandó fejlődés, éppen ezért az Invitel e témában a „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” versenytől függetlenül, saját erőforrásból is folyamatosan végez felméréseket és reprezentatív vizsgálatokat. A telefonos beszélgetések mérése mellett – külső partnerek bevonásával – évente többször próbavásárlók is ellátogatnak az Invitel Pontokba, és az ő visszajelzéseik alapján alakítják az ügyfélkiszolgálási rendszert. Emellett a munkatársakat is ösztönzik a minél hatékonyabb munkavégzésre azáltal, hogy az eredmények a javadalmazásba is beszámítanak.
- A szakmai alapelvárásokon túl nagyon fontosnak tartjuk, hogy kollégáink kiemelt figyelmet fordítsanak az üzleteinkbe érkező egyénekre és a lehetőségekhez mérten ne csak, mint ügyfelet, de mint embert is próbálják őket megismerni. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk a készségfejlesztő képzésekre, ahol lehetőséget biztosítunk a különböző viselkedéstípusok, a megfelelő kérdezés- és kommunikációs technikák megismerésére és gyakorlására is. Folyamatos munkánk sikerét a most elért eredmény is igazolja, amely azért is nagyon értékes számunkra, mert lényegében az ügyfeleinktől jön a visszajelzés, ebben a tekintetben ők díjaztak bennünket – tette hozzá Majzik Ferenc, az Invitel értékesítési igazgatója.
A ClientFirst Consulting 2009-ben hozta létre a „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” programot és díjat, amelynek célja a hazai ügyfélkiszolgálási kultúra fejlesztése, valamint az országos benchmark kialakítása és biztosítása – adta hírül sajtóközleményében a Gödöllőn is kiterjedt ügyfélkörrel rendelkező Invitel.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|