Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Gödöllői szemszögből nézve minden bizonnyal a hónap híre volt, hogy 40 milliárd forintos – részben OTP Banki, részben kormányzati – támogatás szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A nem mindennapi finanszírozási konstrukcióval megvalósuló beruházás-sorozat kapcsán számos dezinformáció (szalonképesebben: tévhit) látott napvilágot, főleg a közösségi oldalakon megjelent hírek kommentjeiben. Azt gondoltuk néhány tény(adat) tisztázásra szorul, ezért dr. Ujváry Tamást, a gödöllői műemlék-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatóját kértük meg arra, hogy segítsen eloszlatni az olvasói és kommentelői „félreértéseket”.
Idestova 114 éve, 1911. november 25-én indult meg a HÉV-közlekedés Gödöllőn. A ma már H8-as jelzésű gödöllői HÉV-vonal első, villamosított szakasza a budapesti Keleti-pályaudvar és Cinkota között szállított utasokat. Később Kerepes lett a végállomás, majd átadták a forgalomnak a Kerepes és a gödöllői MÁV-állomás közötti, 12,8 kilométer hosszúságú szakaszt. A villamos- és gőzüzemre egyaránt berendezett pályatest felépítményét 30 kilogramm/folyóméter tömegű sínekből építették és 12 tonna tengelyterhelést engedélyeztek rajta. Érdekesség, hogy a „villanyos” eredetileg kék színű volt, zöldre az 1933-as cserkész-világtalálkozó idején festették.
A Pest Vármegyei Főügyészség kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi piacon megjelenő magán-egészségügyi szolgáltatók kapcsán a fogyasztói jogok betartására. Az ügyészség ellenőrzései e körben számos esetben jogsértést tártak fel, mondván: a magán-egészségügyi szolgáltató általános szerződési feltételei sok esetben tisztességtelennek tekinthetők – olvasható a vádhatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Legalább öt góllal kellett nyernie a gödöllői csapatnak ahhoz, hogy megelőzze aktuális ellenfelét a bajnoki tabellán. A feladat – enyhén szólva – nem ígérkezett könnyűnek. És, mint utóbb kiderült, nem is valósult meg. Mi több, a számos kihagyott gólszerzési lehetőség következtében a hazai győzelem is elmaradt. A végjátékban kicsikart döntetlen pedig azt eredményezte, hogy a gödöllői legénység a tabella sereghajtó helyére esett vissza.
NB II., Keleti-csoport, 15. forduló: Covritas Futsal Team Gödöllő – Újpest FC-220 VOLT 4-4 (2-2) Gödöllői gólszerzők: Berta Balázs, Szilágyi Károly, Gruber Bálint, Magyar Zsolt. A CFT Gödöllő csapata 8 ponttal, 49-92-es gólkülönbséggel az utolsó, 12. helyen található a csoport tabelláján.