Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
A Gödöllői Rendőrkapitányság bűnmegelőzési csoportja november 24-én több bűnmegelőzési előadást tartott a „Házhoz megyünk” programsorozat keretében – olvasható a police.hu oldalon.
A délelőtti órákban a középiskolások az áldozattá válás lehetőségeinek elkerüléseiről kaptak tanácsokat. Az egyik gödöllői áruház épületében felállított tájékoztatóponton – a bűnmegelőzési előadók mellett – a Gödöllői Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Központ, valamint egy vagyonvédelmi gazdasági társaság szakemberei válaszoltak az érdeklődők kérdéseire és bűnmegelőzési témájú szórólapokat osztottak. A program zárásaként a Művészetek Háza Gödöllő épülete adott helyszínt a vagyonvédelmi témájú lakossági fórumnak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság 2015 őszén indította el a „Házhoz megyünk” programját azzal a céllal, hogy segítse a lakosságot a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések, önvédelmi képességek meghozatalában. A kampánysorozat célja a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének, önvédelmi képességének növelése. A megelőző vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsadás olyan általános prevenciós témákkal is kiegészül, mint az áldozatvédelem, a családon belüli erőszak, a rendőrség iskolai bűnmegelőzési programjai, az internetbiztonság, valamint a drogprevenció. A program március elején indult és december 31-ig tart.