Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Gödöllői szemszögből nézve minden bizonnyal a hónap híre volt, hogy 40 milliárd forintos – részben OTP Banki, részben kormányzati – támogatás szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A nem mindennapi finanszírozási konstrukcióval megvalósuló beruházás-sorozat kapcsán számos dezinformáció (szalonképesebben: tévhit) látott napvilágot, főleg a közösségi oldalakon megjelent hírek kommentjeiben. Azt gondoltuk néhány tény(adat) tisztázásra szorul, ezért dr. Ujváry Tamást, a gödöllői műemlék-együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatóját kértük meg arra, hogy segítsen eloszlatni az olvasói és kommentelői „félreértéseket”.
Idestova 114 éve, 1911. november 25-én indult meg a HÉV-közlekedés Gödöllőn. A ma már H8-as jelzésű gödöllői HÉV-vonal első, villamosított szakasza a budapesti Keleti-pályaudvar és Cinkota között szállított utasokat. Később Kerepes lett a végállomás, majd átadták a forgalomnak a Kerepes és a gödöllői MÁV-állomás közötti, 12,8 kilométer hosszúságú szakaszt. A villamos- és gőzüzemre egyaránt berendezett pályatest felépítményét 30 kilogramm/folyóméter tömegű sínekből építették és 12 tonna tengelyterhelést engedélyeztek rajta. Érdekesség, hogy a „villanyos” eredetileg kék színű volt, zöldre az 1933-as cserkész-világtalálkozó idején festették.
A Pest Vármegyei Főügyészség kiemelt figyelmet fordít az egészségügyi piacon megjelenő magán-egészségügyi szolgáltatók kapcsán a fogyasztói jogok betartására. Az ügyészség ellenőrzései e körben számos esetben jogsértést tártak fel, mondván: a magán-egészségügyi szolgáltató általános szerződési feltételei sok esetben tisztességtelennek tekinthetők – olvasható a vádhatóság szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Újabb, könnyűnek éppen nem mondható kihívás várt a gödöllői futsalosokra, akik néhány nappal korábban 4-2-re nyertek az Újpest ellen, és „feliratkoztak” a tabellára. A barcikaiak mérlege eddig az ütközetig három győzelem és egy vereség volt. A rivális sikereinek száma eggyel nőtt, miközben a gödöllői legénység elszenvedte negyedik fiaskóját ebben a bajnoki idényben. Bő négy perccel a végső dudaszó előtt még 1-1 volt az eredmény, ám ezt követően a vizitálók állva hagyták Baranyai Pál – elsősorban összpontosítással hadilábon álló – társulatát.
NB II., Keleti-csoport, 5. forduló: Covritas Futsal Team Gödöllő – Kazincbarcikai Ördögök SE 1-4 (0-1) Gödöllői gólszerző: Varsányi Botond. A CFT Gödöllő csapata 3 ponttal, 13-33-as gólkülönbséggel a 11. helyen található a csoport tabelláján.